Idézetek a fájdalomról
Amikor az értelem veszni látja a legutolsó esélyt, amikor az arc visszatükrözi e felismerést, amikor a lélekben lejátszódik az a jelenet, ami végzetesebb annál, ami hajdan a Paradicsomban megesett - ennél fájdalmasabb és tragikusabb nincs.
Akárhogy is fáj, vigasz, hogy te fájsz.
Egy sebet be lehet kötözni, egy törött csontot sínbe lehet rakni, de ha nem törődnek az emberrel, azt nem lehet utólag helyre hozni.
A rajtunk esett sérelmek érzését kezdetben elfojtani és évek múltán megőrizni egyaránt nehéz.
Fiam, légy boldogabb, mint apád!
Fölpattant, nagy, halott szemeink Kérdve világítják az éjünk: Miért nem voltunk jók egymáshoz, Amikor éltünk?
Eddig mindig azt mondtam, hogy nem érdekel, ha nem törődsz velem, hogy az a sok fájdalom, amit okoztál, már kioltott bennem minden érzést irántad. De tegnap óta tudom, hogy ez nem így van. Őrülten szeretlek, és tudom, hogy szeretsz, és azt is tudom, hogy nem tudod kimutatni, csak ha melletted vagyok. De messze élünk egymástól, ez így nem mehet tovább. Én hiába akarlak szeretni téged, ha te nem hagyod. Fáj, hogy így kell vége lennie. Mindenáron be akartam bizonyítani, hogy a mi szerelmünk más, és hogy te is más vagy, mint a többi férfi. De te nem hagyod. Nem tudok mit tenni, nem tudok várni, nem akarok szenvedni, és legfőképp nem akarok felejteni.
Miért is viseljük ilyen megadással ezt a végtelen szadizmust, ami sorsnak becézi magát?
Az ember mindig eljut egy olyan pontra, ahonnan már csak javulhat a helyzet.
A világ minden kincséért sem cserélném el azt a gyönyört, amit a kínjaim okoznak.
Idelent madarak vacognak, deres csönd dermedt ágra ül, mesék csodái összerogynak... és szívünk egyre nehezül.
Butaság, kapzsiság, tévelygés, ferde vétek oltja testünkbe és lelkünkbe mérgeit; s mint koldús éteti öntestén férgeit, mi éppen úgy vagyunk sok drága búnknak étek.
Az élet önmagában rövid, de a szenvedések meghosszabbítják.
Ha arra gondolok, mi mindent tett azért, mert szeretett - hogy még szeretetből is milyen megpróbáltatásoknak tudják kitenni egymást az emberek. Az a világ minden bajával fölér. Még csak gyűlölet sem kell ahhoz, hogy az embernek pokol legyen az élete.
És ha egy kicsit csökönyös lennék (...), az azért van, mert emberi szív vagyok, és az már csak ilyen. Az emberek félnek, hogy valóra váltsák legnagyobb álmaikat, gondolván, hogy meg sem érdemlik, vagy megvalósítani nem tudják őket. Mi, emberi szívek, meghalunk a félelemtől, ha csak rágondolunk a szeretett lényre, aki örökre elmegy, vagy arra a pillanatra, amikor meghiúsul a várakozás, vagy arra a kincsre, amely - ahelyett, hogy előkerülne - mindörökre a homok rejtekében marad. Mert ha ez történik, végül nagyon szenvedünk.
Nem féli a halált, ki élni nem szeret.
Facebook
Pinterest