Idézetek a fájdalomról
Két rohanó lábam egykoron Térdig gázolt a vérben, S most nézd, Uram, nincs nekem lábam, Csak térdem van, csak térdem.
Azt hiszem, a szenvedés az emberi élet lényeges alkotórésze, amely nélkül teljesen cselekvésképtelenek lennénk. Mindig megpróbálunk kitérni a szenvedés elől. Ezer meg ezer módon kísérletezünk, de teljesen sohasem sikerül. Ezért jutottam arra a következtetésre, hogy mindenképpen keresnünk kellene legalább egy olyan utat, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy elviseljék az elkerülhetetlen szenvedést, minden egyes emberi lény osztályrészét. Aki legalább annyit elért, hogy el tudja viselni a szenvedést, már csaknem emberfeletti feladatot teljesített. Ez bizonyos fokig örömmel vagy elégedettséggel töltheti el. Ha ezt ön boldogságnak nevezné, nem sok kifogásom lenne ellene.
A rózsákat könnyeimmel öntözném, hogy érezzem töviseik fájdalmát, szirmaik szenvedélyes csókját.
Az ember legyen büszke a csúfnevére, bármennyire derülnek is rajta.
Nem törik a szenvedő szív Oly könnyen darabbá, Csak ellágyul, s az örömre Lesz fogékonyabbá; Mint egy lankadt földmüvesnek Pihenő tanyája: Kész boldogság lesz neki a Szenvedés hiánya.
Megenyhül a szívem, annyira sajnálom magam.
Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés. Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri Balsorsa minden nyűgét s nyilait; Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen, S fegyvert ragadva véget vet neki?
Vagy vess el minden elvet s még remélj hű szerelmet, hisz mint a kutya hinnél abban, ki bízna benned.
Épp a szenvedés az élet. Szenvedés nélkül ugyan mi élvezet volna benne; egyetlen végtelen hálaadás lenne, ami istenes dolog ugyan, de egy kicsit unalmas.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Talán egy könyvben vagyok egy betű. Talán egy szó. Talán egy költemény. Mit tudom én. Csak azt tudom, hogy nagyon szomorú lehet az a mondat, mit kiolvas belőlem valaki, ha letette a tollat.
Semmi sem gyötör jobban, mint a meghiúsult remény.
Nem csak az asszonyok szoktak elvetélni és nemcsak magzatot. Valószínű, hogy majd' minden ember elvetél néhányszor. Kiszakad belőle egy szerelem, egy gondolat, egy terv, egy elhivatottság - sűrű és nehéz vérzés kíséretében. De nem minden vetélés merő veszteség. Aki egyszer viselős volt, az már örökre tud valamit.
Ne fájjon, amire nincs orvosság. Aminek vége, vége.
Azt hiszem, senki sem kerülheti el, hogy tanúja legyen annak, ahogy a számára legfontosabb dolgok egyik pillanatról a másikra eltűnnek az életéből. És itt most nemcsak emberekre gondolok, hanem az eszményeinkre és az álmainkra is: talán bírjuk egy napig, egy hétig, vagy akár néhány évig is, de végül mégis elveszítjük a harcot, mert eleve vesztésre vagyunk ítélve.
Végül is unod e régi világot csupa rom.