Idézetek az emberismeretről
- Sündisznó. El lehet tréfálkozni azon, hogy távoli rokonunk. - Talán nem is tréfa (...). Hasznos állat, mint mi vagyunk, és a fajta tapasztalatai megtanították (...), hogy alkalmasint azonnal begubóddzon a tüskéi közé.
Az ember néha a lelki üdvösségét is eladja egy kihegyezett mondatért.
Egy francia pap, Coingnard abbé írta le egyszer, hogy elménk úgy van megalkotva, hogy semmi se zavarja vagy sérti, ami megszokott.
Aki az orránál tovább lát, az rendszerint használhatatlan, mert az meg éppen, ami közvetlenül az orra előtt van, azt nem veszi észre.
A népszerű emberek végzetes természete, hogy többre becsülik azt, ami nincs még meg, mint ami már megvan.
Nem tudod megváltoztatni az embereket, (...) csak ha ők is akarják a változást.
A földön élő emberek kilencvenöt százaléka egyszerűen tehetetlen. Egy százaléka szent, egy százaléka hülye. A többi három százalékot azok teszik ki, akik megteszik, amiről úgy vélik, hogy megtehetik.
Nagyon aranyos ember, meg minden, könnyű boldogulni vele, mulatságos, sose ríkat meg. De szerelem-e ez? Úgy értem: ez minden, amiről szó van? Még amikor kerékpározni tanul az ember, akkor is le kell esnie egypárszor, és felhorzsolnia a térdét.
A legtöbb ember lelkében soha nem vágyik arra, hogy a többiek fölébe kerüljön, hacsak egy kevéssel is.
A háború a legnagyobb próba és vizsga; minden kiderül, amit az ember önmagáról és embertársairól eddig csak homályosan gyanított, vagy tudni vélt; minden megmutatkozik a legmeztelenebb valóságában.
Érzéseiket, tetteik súlyát és következményeit csak jó, határozott életű emberek látják tisztán, akik hisznek az életben, és egyetlen olyan lépést sem tesznek, amelyet holnap vagy holnapután megbánnának.
Van, aki annyira magába merül, hogy bele is fullad.
Önmaguk istenítésére vannak emberek akik önző módon hisznek pótolhatatlan egyetlenségükben s hogy felettük nem jár el a cserbenhagyó idő a történelembe írva látják nevüket pedig az csak egy kavargó porfelhő.
Az elesett ember előtt két út áll: hogy elbújik és rejti esettségét az emberek elől, vagy pedig, ha reszketve is, segítő kéz után kutat.
Gyermekkorunkban minden szükséges tanítást megkaptunk, s ezt a tudásunkat az igazán nagy dolgok soha nem is kívánják elvenni tőlünk. Csak később tagadjuk meg magunkat és kuszálunk össze másokat. Sivatag és káprázat egész életünk, s nem merjük beismerni céltalanságát. Szerepelünk, ahelyett, hogy élnénk. Csak születni és meghalni tudunk szereptelenül, igazán.
Facebook
Pinterest