Idézetek az emberismeretről
A legtöbb ember meglehetősen jó emberismerő. Sokkal könnyebben hisznek neked, ha kiderül, hogy vannak hibáid.
Szeretnék mélyen a szemedbe nézni és mesélni neked mindenféléről. Hiszen amikor valaki más arcát fürkészed, az olyan, mint mikor saját magadat vizsgálod. Ha félrenézel, azt jelenti, vesztettél. És én nem akarok veszíteni.
Ősi igazság, hogy a gonoszok mindenkit gonosznak tartanak.
Valamennyien követünk el ostobaságokat - aztán később nagyon csodálkozunk, hogyan lehettünk ennyire ostobák.
Bárkinek kezdünk el vájkálni a múltjában, találunk valamit.
Azt hiszed, attól létezel, hogy boldogtalan vagy. Vannak, akik csak a problémáik tükrében léteznek, és kényszeresen, állandóan ezekről beszélnek. (...) Nem állnak meg, hogy átérezzék: itt vagyok.
Ami az embernek nem igazán fontos, attól könnyű elegánsan elbúcsúzni.
Az emberek furcsa dolgokat csinálnak, ha össze van törve a szívük.
Ebben az állapotban a klub olyan volt, mint az Óz, a nagy varázsló trükkje. Mindaz a varázslat, amely éjszakáról éjszakára megtöltötte a helyet, a pezsgés, az izgalom, csupán az elektronikai eszközök, az ital és a kábítószerek együttese által alkotott illúzió volt azok számára, akik besétáltak az ajtón, és beléptek ebbe a fantáziavilágba, mert itt megfeledkezhettek szürke, hétköznapi életükről. Talán azért jöttek, mert erősnek akarták érezni magukat, miközben gyengék voltak, vagy kívánatosnak, mert csúnyák voltak, esetleg divatosnak és gazdagnak, ha nem voltak azok, és az is lehet, hogy fiatalnak, és megpróbálták megelőzni az éveiket. Lehet, hogy csak ki akarták adni magukból a kudarcba fulladt kapcsolatuk miatt érzett fájdalmukat, vagy bosszút állni azért, mert dobták őket, és azt játszani, hogy valaki mást keresnek, miközben majd meghaltak azért az egyért.
Az aranykulcs legkönnyebben nyitja meg a börtönöket.
Minél kevésbé értünk valakit, annál többet adunk a szavára.
A meglepett ember végigtapogatja a tárgyakat, vajon valódiak-e, s aztán saját magát, hogy igazán ő-e az?
A kisemberek félelme az összemorzsolódás. A tömegben élő mindig attól reszket, hogy valakinek a lába elé kerül. (...) A nyugtalanság állapotát kitűnően fejezik ki e szavak: majd elválik. (...) Az ember nem nyugszik meg a váratlan helyzetben. Lesi a lehetséges következményeket. Kissé ügyel az ember: vár valamit. Hogy mit? Nem tudja. Kit? Majd elválik.
Hallgatott. Ez a nagy megdöbbenések ösztöne, sokkal jobban védekeznek, mintsem hinnénk. Aki hallgat, az mindenre elkészült. Hisz egy kicsúszott szó belekerülhet az események szerkezetébe, s ki tudja, milyen kerekek alá sodorhat.
Ráléptél az utadra. Kevés embernek van hozzá bátorsága. Szívesebben mennek olyan úton, amelyik nem az övék. Mindegyiküknek megvan a maga adottsága, de nem akarja észrevenni.
Facebook
Pinterest