Idézetek az emberismeretről
Nincs képmutatóbb mondás, mint ha az ember így biztatja magát: tudni akarom, mihez tartsam magam. Alapjában véve egyáltalán nem akarjuk tudni. Félünk tőle. A félelemhez hozzájárul valami homályos törekvés, hogy csak minél később tudjuk meg a valót. Ezt nem valljuk be magunknak, de szívesen visszafordulnánk, s ha nagyon előreszaladtunk, szemrehányásokat teszünk magunknak.
Mind azt akarjuk, hogy semmi se változzon. (...) Inkább élünk boldogtalanul, mert félünk a változástól, attól, hogy leromboljunk valamit.
Nem tudom, érezted-e már a becsapottság, a kiszolgáltatottság érzését. Olyasmire gondolok, amikor rádöbbensz arra, hogy az lopott meg, akiben nagyon bíztál, akihez mindig tisztességes, őszinte voltál, akinek minden szavát, minden cselekedetét aranyfedezetként fogadtad el. Ezt éreztem én akkor. Azt, hogy becsapott. Mindig őszinte voltam hozzá, nem titkoltam el előtte érzelmeimet, lelkem legtitkosabb rezdülését is elmondtam neki, és megnyugvással fogadtam bölcs ítéletét, mert hittem, hogy igazat mond. Akkor azon tűnődtem, hogy ismeretségünk óta mikor és mit hazudott nekem. Ennek ellenére szerettem volna hinni benne, szerettem volna, hogy megérzéseim ne igazolódjanak.
Nem szeretjük magunkon a foltot, ha van is, eltüntetjük vagy takargatjuk, pedig de eltorzul az ember, ha folyton csak szépnek mutatja magát.
Ha az ember újra meg újra elismétel magának bizonyos dolgokat, ha újra meg újra maga elé képzeli a sikert, azzal gyakorlatilag arra programozza az agyát, hogy igyekezzen valóra váltani a képeket. Ennek persze az ellenkezője is igaz - aki meg van győződve róla, hogy ő született vesztes, hogy állandóan kirúgják a munkahelyéről, hogy képtelen takarékoskodni, vagy soha nem fog lefogyni, az ezeket ismételgeti magában - mi az eredmény? Minden rémálma valóra válik.
Az orvosok már csak ilyenek, mindig megjátsszák a nagyokost, és egy pillanatra sem merik levetni a hozzáértés álarcát.
Az emberek a saját sorsuk mesterei. Mindig el tudják követni ugyanazokat a hibákat. Mindig meg tudnak futamodni az elől, amit kívánnak, amit az élet olyan nagylelkűen eléjük tesz.
Mindenkivel manipulálnak, és az erősebb vagy a gazdagabb eszközévé teszi a gyengébbeket és a szegényebbeket, hogy segítsenek neki a céljait elérni.
Felelj! Miért csinálod, hogy engem közel engedsz, de magadat távol tartod tőlem? Kimondom helyetted, amit te nem mersz: nem tudod elviselni, hogy voltak már előtted is, akik megcsókolhattak, és akikről azt hittem, hogy szeretem őket. Nem tudod elviselni, hogy nem tőled tanultam meg, hogyan kell visszacsókolni.
Mindenki szeret játszani. Aki nem játszik, nem is ember.
Minden állat boldog a földön, ha zavartalanul élheti az életét. Mért éppen az ember boldogtalan! Minden ember akar valamit, amije nincs. A szerzetes akar legtöbbet, amikor azt mondja: semmit nem akarok ezen a Földön!
Nagyon is megnyugtató, hogy mások olykor épp annyira elveszettek és tökéletlenek, mint mi magunk vagyunk.
Megesett már, hogy beleharapott egy szép, piros almába és a magház mellől egy undorító féreg nézett vissza? Sok ilyen ember van manapság. Azt kell hogy mondjam, egyre több.
A vágy a legjobb eszköze annak, hogy amit mondunk, legkevésbé se egyezzen azzal, amit gondolunk.
A jó nevelő örök tanuló, s azonnal fölismeri, ha nálánál különb tanítványra talál.
Facebook
Pinterest