Idézetek az emberismeretről
Most már tudom, ki merem jelenteni, ha az embernek határozott célja van, képes mindenre, fantaszta lesz, sok olyan dologról le tud mondani, aminek azelőtt fontos és nagy jelentőséget tulajdonított.
Lám, tulajdonképpen milyen jók az emberek. A bajban összetartanak, ha jól megy nekik, marják egymást.
A tiszta szerelem az emberek egyik legszebb, legszentebb érzése. Ne higgy azoknak, akik ezt a nagy érzést le akarják egyszerűsíteni a biológia síkjára, akik érzés nélküli világot akarnak teremteni... Cinikus, kiégett, mindenben és mindenkiben csalódott emberek tagadják csak a szerelmet.
Az ember cselekedeteit sokszor a megfogalmazatlanul benne élő érzelmek irányítják.
Óh, az ember gyarló teremtés, mikor imádkozik vagy vétkezik egyaránt. Minden csak máz rajtunk, mely gyöngeségeket von be. Bűneink nagy része túlhajtott erény, erényeink nagy része magát ki nem nőtt bűn. Játékszerei vagyunk ellenszenveinknek, melyek megvakítanak, és közönyünknek, mely érzéseink lángját oltja ki, hogy a sötétségben szellemünk elaludjék, és szívetlenség által butákká váljunk.
Vannak emberek, akik nézésükkel zavarba tudnak hozni másokat, mert a szemük elárulja a gondolataikat.
Az ember a játékba menekül, hogy ne lássa a mulandóság feneketlen szakadékát.
Úgy látszik, törvény és természet parancsa, hogy az ember önfeledten rohanjon megtalált élete, boldogsága, szerelme felé. Igen, ha nem reszketünk az izgalomtól. Mert az, aki meggyötörve és felőrölve kerül ki a csapások kegyetlen sorozatából, az még boldogságában is kétkedik, mérlegel, óvatos. Attól tart, vajon nem rontja-e meg átkával azt, akit szeret. Mintha sorsa fertőzne. S csak óvatosan közeledik az örömhöz. Újra feltárul a paradicsom kapuja. De mielőtt belépne, megáll és figyel.
Már csak ilyen az orosz ember: valósággal töri magát, hogy a nála akár csak egy fokkal magasabb rangúval ismeretségbe kerüljön, és a felületes, éppen csak a köszöntésig terjedő ismeretséget egy gróffal, vagy herceggel többre értékelik, mint mással a legszorosabb barátságot.
Minden lávák közül, amiket az emberi száj krátere okádni képes, a jókedv a legpusztítóbb hatású. Semmiféle tömeg nem tud ellenállni annak a csábításnak, hogy vidáman kövessen el gonosz dolgot. Nemcsak vérpadokon végeznek ki. S valahányszor egybegyűlnek az emberek, mindig akad közöttük egy mindenre kész hóhér, a gúny. Nincs ahhoz hasonló büntetés, mintha valakit kinevetnek.
Aggályos széplelkek, akik a holtakból az élők, elsősorban a saját magatok épülésére akartok hasznot húzni, keressétek - ha úgy tetszik - szertelenségében a szenvedély nyilvánvaló bizonyítékát. Csakhogy a szenvedély éppen olyan sokféle, mint maga az ember: van közöttük emésztő és tűnődő, ábrándos és gondterhes, gyakorlatias, elvont, pepecselő, rohanó, és még sok száz.
Senki sem cinikus. Gyötrelem nélkül gyötrődni a szentek mulatsága. De csak egy bizonyos pontig: ezeken a szüzeken előbb-utóbb stigmaként ütközik ki bujaságuk, a nagylelkűekről pedig kiderül, hogy fösvények. Ha viszont felfedezik magukban a tulajdonképpeni rákfenét, szent mivoltukat, akkor, mint minden bűnös, az igazolást hajszolják. Tintoretto nem szent; tudja, hogy az egész város elítéli eljárásait; ha mégis konokul kitart mellettük, azért teszi, mert önmagának ad igazat a várossal szemben.
Aki beszámíthatatlan, az még nem okvetlenül őrült; a beszámíthatatlanság nem zárja ki az óvatosságot és a rafináltságot. Az állatoknak nincs eszük, mégis óvatosak tudnak lenni, el tudnak rejtőzni, álcázni tudják magukat, ha veszélybe kerülnek.
A gyilkosok intelligenciája rendszerint átlagon aluli. Nem azért sikerül bujkálniuk, mert értelmesek, hanem mert az ösztöneik segítik őket, meg a ravaszságuk és alattomosságuk.
A kegyelet voltaképpen bűntudat. Az emberek le akarják róni mindazt, amit a kedves megboldogultnak még életében kívántak. (...) Az embernek mindig akkor jut eszébe az a néhány szegényes jó tulajdonsága, amikor már késő. Elérzékenyül a gondolatra, hogy milyen nemes szívű lehetett volna, és ebből kifolyólag roppant erényesnek érzi magát. Erény, jóság, nemesség... - ezeket főként másoktól követeljük meg.