Versek az életről
Ó, álmodó, nincs hit szivemben,
nincs isten, aki óvna engem,
anyámnál is öregebb lettem,
s a halál egyre közelebb, -
terítsd arcomra álmodat majd,
mint egy szemfödelet!
Annyit biztosan ki tudok jelenteni,
hogy jó halál csak jó élet végén lehetséges. A jó élet pedig olyan
bonyolult feladat, amire ész kielégítő választ eddig még nem tudott
szerkeszteni. A működő vágyak, elvárások, kötelességek és szabadságok
egyvelege gyakran fogyaszthatatlan.
Untat várni, elmúlni csiszolatlan
rozsdállva és nem munkában ragyogni!
Csak lenni: még nem élet. Ezer élet
együtt se volna sok, és hogy fogy ez
az egy is...
Mi az élet tűzfolyása?
Hulló szikra melege.
A szenvedelmek zúgása?
Lepkeszárny fergetege.
Kezdet és vég egymást éri,
És az élet hű vezéri,
Hit s remény a szűk pályán,
Tarka párák s szivárvány.
Így múlik el a mi életünk.
Szakadatlanul munkában, éber figyelemben,
gépek közt,
kerepelve folytonosan,
csúnya robotban, bár a fejünkben
fény van és értelem, szivünkben a jóság.
S mondhatnék többet vallomásnak:
Én gyermeknek, jónak születtem,
Csak az Élet lovalt be másnak.
Vágyaimat fukarabbul mérem:
álmodtalak volna, életem?
Mintha lovon szálltam volna fényben,
piros lovon tavasz-reggelen.
Csupa árnyak vagyunk a világon,
hull a juhar rézszín levele.
Mégis mindörökre áldva áldom,
hogy virultunk s meghalunk bele.
Mért van az, hogy én is tiporva, tagadva,
Áhítatos ajkkal hallgatok szavadra,
Hogy bár rámtapostál, csókolom a képed,
Örvényekbe dobva álmodom a szépet,
Szeretlek, imádlak, te gyönyörű élet?
Nem kérdi a mezők lilioma mi végre él
kérdésektől meg-nem-törten éli liliomsága színeit
bennünk a színek elsápadnak
hiábavaló kérdések pörölye zúzza meg életünket.
Merre és hová menjek most
kérdezem magamtól és elindulok
bizonytalan léptekkel mint a vakok.
Örvénylik az idő
hullámzik a tér
s íme a megsebzett fák
kiégett házak romjai közt
merre és hová menjek most.