Versek az életről
Két bánatom van:
egyik, hogy meg kell halnom;
másik, hogy addig élnem kell.
Két örömöm van:
egyik, hogy meghalhatok;
másik, hogy addig élhetek.
Meg kell tanulnom hazugnak lenni
hogyha így élek megsebez bármi
Könnyedén túllépni nem nézve vissza
elrohadt szívvel halkan bólintva.
Az élet úgyis mondja önmagát;
rohan a rohanás, árkon-bokron át.
- Ám, ha a Világ szólalhat meg benned:
állj meg. Hajts fejet. Hangjának adj nyelvet.
Eddig elélt életed
minden fájdalma, félelme
térképet rajzol a testedre,
és a kudarcok könyvét
olvashatatlan betűkkel
írja arcodra.
Ha az élet az ész volna
Úgy az ember nem remél
Rögtön látja szelleme csak
Tartózkodási engedély.
Nem kívánok korszerű lenni.
(A Kor olykor lehetne én-szerűbb
- de ha nem, hát nem.) Panaszra semmi
okom: viszonyunk ilyenre sikerült.
Eltűnünk majd, s tűnik korunk velünk.
Facebook
Pinterest