Vers
Hideg verejték veri testem,
Remegően, félve, halóan,
Az őszi fűszálnál fakóbban
Állok és már érzem a vesztem,
Meghalok érted.
Hajad lombsátra illatos,
arcod mosollyal harmatos;
valóban: mint száz kis patak,
rajta a mosoly úgy szalad.
(...)
Más arcot csak a könny tud oly
bőven elönteni, mint e mosoly
a te arcodat - száz patakká,
napok növesztik zuhataggá.
Úgy fáj már minden, minden idebenn:
A szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,
Minden, mi általreszket szívemen,
Legyen az ember, muzsika, vagy táj,
Úgy fáj már minden, minden idebenn.
De néha egy-egy halk szó símogat,
S rejtekúton a szívembe talál,
S álomba ringatja a kínokat,
Elaltatja a multat, s a jövőt.
Pedig be nehéz megtalálni már
Az ösvényt, a szívembe vezetőt.
Az ember akkor lesz ember,
ha átvilágítja mélyéig önmagát,
s a benső világosságból
környezetére sugarat bocsát.
Velem marad az egyszer volt öröm
Ezen a szélső, hosszú délkörön.
Velem marad a kezed és a szád,
A szempilláid árnyas erdeje,
S jobban véd, mintha páncél rejtene,
És hogy néztél, az rám süt mindörökre
Esendő testem fényköpenybe födve,
És melegít a tested melege,
A két karod, s hogy öleltél vele.
S beleragyog ebbe a lassú ködbe
Az emlék, csillaggá izzítva át
Ajkaimon az ajkaid nyomát.
Felsír a hegedű, mintha egy szív sajogna,
gyöngéd szív, hol sötét űr kelt irtózatot!
Magas oltár az ég, szomorú és nyugodt;
alvadt vértóba fúl immár a nap korongja...
Közöld magaddal is,
mitől engem kímélsz,
szólalj meg akkor is,
ha ellenem beszélsz,
ne bújj előlem el,
figyelj rám egy kicsit,
mondj, súgj, ints vagy jelezz
valamit, valamit!
Vagy ahogy a tűzvész jön, amit
egy eldobott cigarettavég
vagy észrevétlen szikra szít:
úgy jön, összevissza, ez a szerelem,
úgy gondolok rád, végtelen
sokféleképpen, rád, akiről
alig tudom ki vagy,
de akit egy mosoly, egy mozdulat
föltámaszt kísértetiesen
s oly édesen,
hogy fájsz, ahogy még soha senki sem.
Lelkem torony, amely lassankint összeroskad
az ostromgép nehéz ütései alatt.
És mint a lemenő nap a sarki pokolban,
vörösen ragyogó jégtönk lesz a szívem.
Van szerelem bevallhatatlan,
vállalt nyugalmad őrzöd abban,
te döntöttél ekként magadban:
titok legyen. Bevallhatatlan.
(...)
Van szerelem bevallhatatlan,
vágyol rá - s benned van magadban,
ragyogását rongy alá loptad,
magad előtt is letagadtad.
Facebook
Pinterest