Vers
Nem vész el innen semmi, semmi,
Csak ami nem bírt megszületni.
Üdvözitő csók, mely elcsattan,
Mi megesett, lett, halhatatlan.
Csak a testet nem öltött ábránd,
Be nem telt vágy, el nem lobbant láng,
Az elszalasztott meddő óra
Nem fordul itten vissza jóra;
Csak az van halva itt örökké,
A mult nem hozza vissza többé.
Soha többé!
Sivár,
sivár tájak és évek jönnek. Mostan
kellene erősnek lenni. Legyél
kemény. Már gyengeségem lemostam.
Ez tán segít. Hideg vagyok, kemény.
De messze jársz is tőlem már. Emléked
szívemben lassan megcsendesedik.
Elhalkul, mint a távolodó léptek,
hideg vagyok, közömbös, hó esik.
A tél a szerelmemet összehúzza,
fel-feldobbansz bennem, de merre vagy?
nem sejtem már. Magános lettem újra,
és dermedt. És dermesztek, mint a fagy.
Ajándékozás nélkül lett tied,
jöttél, és már tied volt;
oly biztosan tudom, hogy tied vagyok.
De jó volna mindent, mindent
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.
A bent didergő éjszakát
sejlő fényremény fűti át
szív öröme feldereng
benső béke csöndje cseng
nyugalom derűje száll
s angyalok ideje jár.
Törjétek fel zárát az "én-álmodásnak"
Hogy elepedt lelkem odaadhassam másnak -
Másnak másnak másnak - ki megváltja tőlem
Ki mint húrból hangot kicsalja belőlem -
Ki valóra váltja - megitatja vérrel
S megéteti könnyes szerelem kenyérrel!
Lettél, ami vagy:
szűrő lettél, a legszebb-szabadabb
szeretkezés érzékeiden át
a mindenséggel: Te meg a Világ.
Mikor legtüzesebb az ajkam,
Akkor fagyjon meg a tied,
Taposs és rúgj kacagva rajtam.
Én beszennyezlek. Én beszennyezlek
A leghavasabb, legszebb éjen:
Hiába kisértsz hófehéren.
S vajjon, ha egyszer hajt a Sorsom:
harcolni vérvirágos tengeren,
szeretni fogsz-e úgy is, kedvesem?
S vajjon, ha majd megismered az útat,
s döbbenve látod: mennyi, mennyi vész;
útatlan végtelenbe elkísérsz?
Köröttem mindenütt békés keresztek
S mély nyugalom beszédes csöndje hallgat.
Mely minden bölcsességnél igazabb.
Facebook
Pinterest