Vers
Mit nevettek, ti gazdagok? Tán a honért csak ti haltok? Önző volt és lesz az ember, Haszon nélkül halni sem mer. S a halál nem hasznotok.
És leszek szégyen és leszek gyalázat És ott égek majd minden homlokon, S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat A jó Istentől visszazokogom; És megfúvom majd hitem harsonáit, Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt: Bölcsővé lesz még minden ravatal, - Havas Kárpáttól kéklő Adriáig Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!
Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, Csak elfajult kor hős elődöket; A lelkes eljár ősei sírlakához, S gyújt régi fénynél új szövetneket. S ha a jelennek halványúl sugára: A régi fény ragyogjon fel honára!
Él a nagy Isten és semmise megy kárba, Magyarok se lettünk pusztulni hiába, hanem példát adni valamennyi népnek, mily görbék s biztosak pályái az égnek. Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga, hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.
Tudjátok-e, mi a haza? Erdő, mező, berek, liget, A mormoló habok közül Ránk mosolygó tündérsziget, Kárpátoknak büszke bérce. A Tisza és Duna tája, Minden kicsi rögöcske. Árpád vére hullott rája. - Bárhová visz szerencsétek, Ezt a hazát szeressétek!
Magyar vagyok. Büszkén tekintek át A multnak tengerén, ahol szemem Egekbe nyúló kősziklákat lát, Nagy tetteidet, bajnok nemzetem. Európa színpadán mi is játszottunk, S mienk nem volt a legkisebb szerep; Ugy rettegé a föld kirántott kardunk, Mint a villámot éjjel a gyerek.
Epévé változék a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek! Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át, mikor nem téged emleget! Hunyjon ki két szemem világa, mikor nem rád tekint, népem, te szent, te kárhozott, te drága!
Soha, soha egy kis göröngyöt innen Se vér, se alku, se pokol, se ég - Akárhogy dúl most szent vetéseinkben Idegen fajta, hitvány söpredék! E száz maszlagtól részegült világon Bennem, hitvallón, egy érzés sajog: Magyar vagyok, a fajomat imádom, És nem leszek más, - inkább meghalok!
Uram, az én rögöm magyar rög, Meddő, kisajtolt. Mit akar A te nagy mámor-biztatásod? Mit ér a bor- és vér-áldomás? Mit ér az ember, ha magyar?
Jön ezer új Kőmíves Kelemen, ki nem hamuval és nem embervérrel köti meg a békesség falát, de szenteltvízzel és búzakenyérrel és épít régi kőből új hazát.
Ne félj, magyar, az ki vagyon veled, ezer veszély közt is bizton hazavezet, s ha jó az óra, meghallod szavát. Hazamegyünk! Hazamegyünk! Ne félj, magyar, az ki vagyon velünk, a bujdosásból majd hazamegyünk. A bujdosásunk véget ér hamar, s szabad lesz végre, szabad a magyar.
Facebook
Pinterest