Vers
Hazát több módon lehet elveszítni, eltéphetnek, vagy kényszerülsz magad kivándorolni, de oly szörnyű egy sincs, mint amikor a hazád megtagad.
Te ország, mely oly szívesen fogadtál, büszke folyó, szőlő dombok között - alig léptem az ajtó küszöbét át, köszönésem, mint búcsúszó nyögött. Mit ér a szemnek a szépség amit lát mikor a lelket koldulás gyötör? Oly hideg, az idegen napsugár; otthon, otthon szeretnék lenni már!
Homlokán a harag rőt koszorújával s szinte tántorogva nehéz igazával indul Temesvárra süllyedni jeltelen, szörnyű mocsaradba, magyar történelem!
Magyar vagyok. Legszebb ország hazám Az öt világrész nagy terűletén. Egy kis világ maga. Nincs annyi szám, Ahány a szépség gazdag kebelén. Van rajta bérc, amely tekintetet vét A Kaszpi-tenger habjain is túl, És rónasága, mintha a föld végét Keresné, olyan messze-messze nyúl.
Jaj annak, akit sorsa kiszakit hazájából, anyanyelvéből, de ezerszer jaj annak, aki kész feledni mindkettőt; mert új hazát s új anyanyelvet cserébe nem ád a másik ország, ahol élsz s az új nyelv, bárhogy betölti mindennapjaid! Míg neved magyar, idegen maradsz, míg múltad magyar, idegen maradsz, bárhova vet a sorsod!
Káprázva ébredek: idegen ágy. Fehér hó lepi szobám padlatát. Fel-nézek: a hold vakítva ragyog. Fejem le-csügged - hazagondolok.
Ég veled, otthon! A viszontlátásra? Látlak talán. Minden hajónak van kikötője: a remény.
Hírt sem hallok már felőled,
Erdős, völgyes szép hazám!
Most, hogy távol vagyok tőled,
Most szeretlek igazán.
Azt a völgyet, azt a bércet
Soha nem feledhetem,
S kél szivemben vágyó érzet:
Hogy zokogjak kebleden!
Semmi, semmi ki nem pótol,
El nem mossa képedet;
Kérdem a sebes folyótól:
Mért hagyott el tégedet?
Kérdem a szálló madártól:
Tán kiszáradt a berek,
Hogy tőled ő is elpártol,
Mint a hűtlen emberek?
Csak vissza, vissza! dél szigetje vár;
Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.
Neked két hazát adott végzeted,
Nekünk csak egy - volt! az is elveszett!
Repülj, repülj! és délen valahol
A bujdosókkal ha találkozol:
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!
Mi vagy Te nékem? Szomjamra ital, Sebemre ír és bánatomra dal, Tűzhely, amelyhez térni soh'se késem. Márvány, amelybe álmaimat vésem. Át egen, földön, folyón, tengeren, Rögön, hanton, koporsófedelen: Szeretlek mindhalálig, nemzetem!
Vannak hamis próféták, akik Azt hirdetik nagy gonoszan, Hogy már megállhatunk, mert itten Az ígéretnek földe van. Hazugság, szemtelen hazugság, Mit milliók cáfolnak meg, Kik nap hevében, éhen-szomjan, Kétségbeesve tengenek.
Facebook
Pinterest