Vers
Óh, Tavasz, óh, Húsvét, Emberek ősi biztatója, Csak azt szórd szét köztünk: Állandó a tavaszi óra S ilyen marad.
Mire számítasz, milyen új tavasz lázrózsás arca felé tapogatsz vak rügyeiddel, szegény, ostoba, bizakodó magnólia? (...) Csak én aggódom. Te tudod a dolgod. magabiztosan duzzadsz, eltökélten. Kivehetetlen milliméterek harcát vívod az időben s a térben.
A nap kettőztetvén hév tüzét a Rákon, Magossan tűndöklik a hideg klímákon. Hevűl a Neméa sárga oroszlányja, Mert súgárit a nap rá közelről hányja. Vévén a Szírius tőle melegséget, Tüzes csillagával minden határt éget: S mihelyt dögleletes fényű csillagzatja Magát a ráfordúlt égen kimutatja, Azonnal a tavasz szépségi hervadnak, A kies ligetek, mezők elfonnyadnak.
Minden tavasz új meleget kinál, s mint békében sem törli a király a háborús adót - a kikelet növését nem csökkentik a telek.
Fürödtél már a langyos levegőben, zöld ég alatt, zöld füvön hemperegve? Hát most fürödsz. Nézd, egész elveszünk a virágok közt, ahogy hemperegve ölelkezünk a langyos levegőben!
Húsvét, örök legenda, drága zálog, Hadd ringatózzam a tavasz-zenén, Öröm: neked ma ablakom kitárom, Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Enyém az álmok mesepalotája, enyém a tavasz csoda-zenéje, amit szívembe belemuzsikál... s mégis... mégis valami kéne... valami kéne: kedves a szád.
Jelentéktelen apróság lenne élvezni a napot, fürdeni a tavasz fényében, szeretni valakit, gondolni a másikra?
Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
S nem tudom, ki az.
Csüggedő szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.
Szeress egy hétig, szeress egy évig,
akár tavasztól télig!
De ma igazán szeress,
hiszen holnap megint elmegyek.
Facebook
Pinterest