Hárs Ernő
1920. szeptember 26. — 2014. június 4. magyar költő és műfordító
Irgalmazz nékem, éjszaka: A szorongva átvirrasztott órák váltságdíjáért. A messzelátszó, babonás kazaltüzekért. Az északi fény és a bombázások tüzijátékaiért. A Haldoklók utólsó kenetéért és az anyjuk hasában növekedő magzatok első rúgásaiért. A bordélyházak rikoltó lámpáiért és az őszi temetők hivogató csendjéért. Az egész világ minden elrontott és újrakezdett életéért.
Leáldozik a nap - zokogja mélyen
a cselló mintha minden fénysugár
kilobbant volna örökre a földön
mintha valami lidércálmú lápból
buggyanna fel az összes emberarcok
a voltak és a születésre várók
iszapsötét fullasztó bánata.
Aztán egyszerre ez is megszűnik
csak az ezer darabra szaggatott
lélek vonaglik tánclépés ütemben.
Nem tudtam jobbá tnni a világot s a világ sem tett jobbá engemet a különbség kettőnk között egy árok hol elfeledem őt s ő eltemet.
Boldogok, akik sohasem ismerik a kudarcot és a megaláztatást, de még boldogabbak, akik a legfájóbb vereségből is talpra állnak, mert minél mélyebbre buknak, annál többet vetnek ki énjük romlandó anyagából.
Mire számítasz, milyen új tavasz lázrózsás arca felé tapogatsz vak rügyeiddel, szegény, ostoba, bizakodó magnólia? (...) Csak én aggódom. Te tudod a dolgod. magabiztosan duzzadsz, eltökélten. Kivehetetlen milliméterek harcát vívod az időben s a térben.
Fogd fel füleddel a rügyező fák neszét ibolyántúli estek illatát szívja orrod segíteni sose mulaszd aki gyengébb tenálad s az öröklét pávaszeme őrködjék sorsod felett.
Pedig ha csak két összebogozódott
gyümölcsfaágat széjjelhajlítottál,
megitattál egy szomjas madarat,
(...)
vagy mosolyt csaltál egy durva szavak
huzatában fakóvá merevült
örömnélküli arcra -
már nem éltél hiába.
Politikám: ha győztem, azonnal megbocsátok, a legjobb élű fegyver a nemeslelkűség.
Vannak szavak, melyek holtig velünk maradnak, szeretetteljesek, kétséget oszlatók, velük pályájukat megjárt öregek adtak soha el nem fogyó áldott útravalót. Hites próféciát az ifjú házasoknak, pokolmélyek után emberséges reményt, a biztató szavak most is fülembe zsongnak, egy letűnt nemzedék jótéteményeként.