Vers
Volt egy ló, úgy hívták: Laci. Csíkos volt rajta a naci. Ha jól begombolta, mindjárt azt gondolta, ő zebra, nem paci.
Fejéhez vagdosott minden csúfot, rosszat a finnyás antilop a rinocérosznak: - Maga vaskos tuskó! Bamba, bárgyú, kába! Tévedésből került Noé bárkájába!
Egy nagyszerű fóka rámordult a rákra: - Ne haladjon hátra, hisz nem jut előbbre soha, kinek vissza van az oda. Ám a ráknak, mi tagadás, visszásnak tűnt ez a tanács.
Ez igazán nem jó,
Úgy érzem, hogy a fejemben
Lakozik egy hernyó.
Biztosan a körtében volt,
Amit tegnap ettem,
S mivel a háza elfogyott,
Lakhelye én lettem.
A krokodilus étvágya
Az bizony rettenet:
Reggelire lágy tojást kap,
Egyszerre ötvenet.
Azután jön a pirítós,
Meleg tej és tea,
És ha kér még, máris röpül,
Egészben egy liba.
Bekap még egy tál sonkát is,
Mustárt is kér hozzája,
Tucat hering, füstölt és sós,
Várat még magára.
Hogy visszatérjek hozzád, nincsen rá remény. Megye-székhely! ott székelsz szívem székhelyén. Várfalként véd múló, törékeny életem.
Az idő ablakára fagytam, mint a kristály, Szilárdan tündököl lábam, kezem, De így is szédül minden porcikám: A Folyam sodrára emlékezem.
A tankok és a szürke dollár, végül mindkettő egyre megy, de próbára tett életemnek maradt a magyar hiszekegy.
Facebook
Pinterest