Idézetek a társadalomról
A szegény ember élete hasonló a csendes és szűk partú patakhoz, mely senkinek sem árt, sőt termékenyíti a mezőt. De rajta legkönnyebben vernek hidat.
Óh jól tudnánk, hogy egymásnak Közös segítségivel E világi vándorlásnak Könnyen bírnánk terhivel; De azt véljük, hogy rózsákat Csupán úgy szakaszthatunk, Ha egynehány jámborkákat A tövisbe buktatunk.
Az isten nélküli út ide vezet, a csodálatos, a lenyűgöző, a káprázatos emberhez, aki már csupán egyetlen dologra nem képes és nem is lesz soha, hogy uralja, amit megteremtett.
A szólásszabadság egyik előnye, hogy ugyanazt a témát több nézőpontból is megismerhetjük. Ennek elvileg el kellene gondolkodtatnia az embereket - csakhogy a legtöbben nem akarnak gondolkodni.
Az embertől függ-e, hogy világra jöjjön vagy ne jöjjön világra, s megválaszthatja-e szüleit? Az embertől függ-e, hogy átvegye vagy ne vegye át szüleinek vagy nevelőinek nézeteit? Ha bálványimádó vagy mohamedán szülőktől származtam volna, tőlem függött volna-e, hogy keresztény legyek? Teológusaink mégis azt bizonygatják, hogy az igazságos isten kímélet nélkül a kárhozatra taszítja mindazokat, akiket kegyelme híján nem vezetett a keresztények vallásának ismeretére!
Ha valaki a "középiskolai életre" gondol, akkor az "élete csúcspontja" jut eszébe. És amikor az "élete csúcspontjára" gondol, a "középiskolai élete" jut az eszébe. Természetes, hogy így gondolják, hiszen a társadalom a gimis életet csupa rózsaszínben látja. Azonban én nem hiszem, hogy minden középiskolás "rózsaszínű" életre vágyna. Kell lenniük olyan embereknek, akiket nem érdekel a tanulás, a sport, vagy a szerelem. Kell lenniük olyan embereknek, akik "szürke" életre vágynak. Habár ez elég szomorú módja az életnek.
Van bennünk valami, amit még mi magunk sem tudunk. Olyasmi, amit elfojtunk, de attól még létezik, és végül már túl késő lesz, hogy bármit is tegyünk ellene... Ez az egyetlen oka, hogy reggel felkelünk, és csak emiatt viseljük el a szemét főnököt, vért, izzadságot és könnyeket. Ezért akarjuk, hogy az emberek tudják: milyen jók, vonzók, nagylelkűek, viccesek és okosak vagyunk valójában. Féljetek tőlem vagy tiszteljetek, de könyörgöm, higgyétek el, hogy különleges vagyok! A függőségünk közös: elismerésfüggők vagyunk. Mindannyiunk közös mániája a vállveregetés, meg az aranyóra, és az a rohadt "Nagy vagy! Hip-hip hurrá!". Mind okos fiúk vagyunk, gyűjtjük a trófeákat (...). Valójában csak majmok vagyunk öltönybe csomagolva, és esdeklünk az elismerésért.
Az egész ország kórház, minden város egy kórterem, A gyógyszerem a zene, túl beteg ez a kor nekem.
Semmi sem nehezebb, mint embernek lenni emberek között.
A ki nem mondott szabályok egyszerűen inkorrektek.
Az önzés olyan a társadalomban, mint amilyen az Exxon olajtársaság Valdez nevű hajója volt a fésűkagylók és a tengeri vidrák számára, vagyis halálos.
Az úgynevezett haladásnak minden vívmánya bizonyos veszteségekkel jár együtt: például a társadalom gazdagodik egy találmánnyal, de ugyanakkor elvész egy olyan tulajdonság, mely mindannyiunkkal vele született. A művelt embernek hintaja van, de már alig tudja használni a lábait. Remek genfi órája van, de csillagászati naptárt szerez be, mivel bízik abban, hogy a könyvben minden tudnivalót megtalál, egyetlen egy csillagot sem ismer fel az égbolton s nem veszi észre sem a tavaszi, sem az őszi napéjegyenlőséget. Az értelmes ember minden henye dolgot elvet magától s mindig visszatér végül is ahhoz, ami neki a legszükségesebb.
Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, az adót; akinek a vámmal, a vámot; akinek a félelemmel, a félelmet; akinek a tisztességgel, a tisztességet.
Mert a törvény haragot nemz: a hol pedig nincsen törvény, ott törvény ellen való cselekedet sincsen.
A tudomány akkor is a tényekre apellál, amikor ellentmondanak a várakozásainak. Azt ajánlja, hogy tartsunk készenlétben alternatív hipotéziseket és azt válasszuk ki közülük, amelyik a legjobban illeszkedik a tényekhez. Arra ösztönöz, hogy egyensúlyozzunk: az új eszméket, még az eretnekségeket is, fogadjuk semmi által sem korlátozott nyitottsággal, és ugyanakkor minden elgondolással szemben, akár újak, akár régiek, tanúsítsunk egészséges bizalmatlanságot és vessük alá őket a legaprólékosabb ellenőrzésnek. Ugyanezt a felfogásmódot követeli a demokrácia is gyorsan változó korunkban.
A szegény ember élete hasonló a csendes és szűk partú patakhoz, mely senkinek sem árt, sőt termékenyíti a mezőt. De rajta legkönnyebben vernek hidat.
Óh jól tudnánk, hogy egymásnak Közös segítségivel E világi vándorlásnak Könnyen bírnánk terhivel; De azt véljük, hogy rózsákat Csupán úgy szakaszthatunk, Ha egynehány jámborkákat A tövisbe buktatunk.
Az isten nélküli út ide vezet, a csodálatos, a lenyűgöző, a káprázatos emberhez, aki már csupán egyetlen dologra nem képes és nem is lesz soha, hogy uralja, amit megteremtett.
A szólásszabadság egyik előnye, hogy ugyanazt a témát több nézőpontból is megismerhetjük. Ennek elvileg el kellene gondolkodtatnia az embereket - csakhogy a legtöbben nem akarnak gondolkodni.
Az embertől függ-e, hogy világra jöjjön vagy ne jöjjön világra, s megválaszthatja-e szüleit? Az embertől függ-e, hogy átvegye vagy ne vegye át szüleinek vagy nevelőinek nézeteit? Ha bálványimádó vagy mohamedán szülőktől származtam volna, tőlem függött volna-e, hogy keresztény legyek? Teológusaink mégis azt bizonygatják, hogy az igazságos isten kímélet nélkül a kárhozatra taszítja mindazokat, akiket kegyelme híján nem vezetett a keresztények vallásának ismeretére!
Ha valaki a "középiskolai életre" gondol, akkor az "élete csúcspontja" jut eszébe. És amikor az "élete csúcspontjára" gondol, a "középiskolai élete" jut az eszébe. Természetes, hogy így gondolják, hiszen a társadalom a gimis életet csupa rózsaszínben látja. Azonban én nem hiszem, hogy minden középiskolás "rózsaszínű" életre vágyna. Kell lenniük olyan embereknek, akiket nem érdekel a tanulás, a sport, vagy a szerelem. Kell lenniük olyan embereknek, akik "szürke" életre vágynak. Habár ez elég szomorú módja az életnek.
Van bennünk valami, amit még mi magunk sem tudunk. Olyasmi, amit elfojtunk, de attól még létezik, és végül már túl késő lesz, hogy bármit is tegyünk ellene... Ez az egyetlen oka, hogy reggel felkelünk, és csak emiatt viseljük el a szemét főnököt, vért, izzadságot és könnyeket. Ezért akarjuk, hogy az emberek tudják: milyen jók, vonzók, nagylelkűek, viccesek és okosak vagyunk valójában. Féljetek tőlem vagy tiszteljetek, de könyörgöm, higgyétek el, hogy különleges vagyok! A függőségünk közös: elismerésfüggők vagyunk. Mindannyiunk közös mániája a vállveregetés, meg az aranyóra, és az a rohadt "Nagy vagy! Hip-hip hurrá!". Mind okos fiúk vagyunk, gyűjtjük a trófeákat (...). Valójában csak majmok vagyunk öltönybe csomagolva, és esdeklünk az elismerésért.
Az egész ország kórház, minden város egy kórterem, A gyógyszerem a zene, túl beteg ez a kor nekem.
Semmi sem nehezebb, mint embernek lenni emberek között.
A ki nem mondott szabályok egyszerűen inkorrektek.
Az önzés olyan a társadalomban, mint amilyen az Exxon olajtársaság Valdez nevű hajója volt a fésűkagylók és a tengeri vidrák számára, vagyis halálos.
Az úgynevezett haladásnak minden vívmánya bizonyos veszteségekkel jár együtt: például a társadalom gazdagodik egy találmánnyal, de ugyanakkor elvész egy olyan tulajdonság, mely mindannyiunkkal vele született. A művelt embernek hintaja van, de már alig tudja használni a lábait. Remek genfi órája van, de csillagászati naptárt szerez be, mivel bízik abban, hogy a könyvben minden tudnivalót megtalál, egyetlen egy csillagot sem ismer fel az égbolton s nem veszi észre sem a tavaszi, sem az őszi napéjegyenlőséget. Az értelmes ember minden henye dolgot elvet magától s mindig visszatér végül is ahhoz, ami neki a legszükségesebb.
Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, az adót; akinek a vámmal, a vámot; akinek a félelemmel, a félelmet; akinek a tisztességgel, a tisztességet.
Mert a törvény haragot nemz: a hol pedig nincsen törvény, ott törvény ellen való cselekedet sincsen.
A tudomány akkor is a tényekre apellál, amikor ellentmondanak a várakozásainak. Azt ajánlja, hogy tartsunk készenlétben alternatív hipotéziseket és azt válasszuk ki közülük, amelyik a legjobban illeszkedik a tényekhez. Arra ösztönöz, hogy egyensúlyozzunk: az új eszméket, még az eretnekségeket is, fogadjuk semmi által sem korlátozott nyitottsággal, és ugyanakkor minden elgondolással szemben, akár újak, akár régiek, tanúsítsunk egészséges bizalmatlanságot és vessük alá őket a legaprólékosabb ellenőrzésnek. Ugyanezt a felfogásmódot követeli a demokrácia is gyorsan változó korunkban.