Idézetek a társadalomról
Hiszek abban, hogy ez a világ egyszer, talán kétszáz év múlva gatyába fog rázódni. Nem lehet ekkora közösség öngyilkos. Nem destruálni, maximális munkaerővel élni... Ez a dolgunk.
Mindig másokkal vagy elfoglalva, ez a te problémád - társadalomba születtél, társadalomban élsz, és ott is halsz meg. Egész lényed át van itatva a társadalommal. A társadalom pedig nem más, mint megannyi kis szem, mely rád szegezi a tekintetét. És te sokat adsz e szemek véleményére. Ha mindenki azt mondja, hogy te egy jó ember vagy, akkor jól érzed magad. Ha mindenki úgy gondolja, hogy rossz ember vagy, akkor kezded magad rosszul érezni. Ha mindenki azt mondja, hogy te beteg vagy, akkor kezded magad tényleg betegnek érezni. Az identitásodat kívülről, másoktól gyűjtöd be - valódi identitás helyett hipnózisban élsz.
Van valami felháborítóan lekezelő, sőt embertelen abban, ha bárkit, de különösen gyerekeket feláldozunk a "sokszínűség" és a legkülönbözőbb vallásos tradíciók megőrzésének oltárán. Mi többiek boldogak vagyunk a kocsinkkal, számítógépünkkel, vakcináinkkal és antibiotikumainkkal. De ti, ódon kis népek, a kendőcskétekkel és térdnadrágotokkal, lovaskocsitokkal, ősi dialektusotokkal, sárfalú buditokkal, ti csak gazdagítsátok a mi életünket. Természetesen meg kell engednünk, hogy gyerekeiteket tizenhetedik századi időgödrötökbe rekesszétek, különben elveszne az emberi kultúra gyönyörű sokszínűségének egy pótolhatatlan része.
Elfeledkeznek az emberek egymásról. Nem néznek egymás szemébe, nem kérdezik a másikat. Átlépnek a problémákon, valahogy mindenki rohan. Mindenkinek egy élete van, azt próbálja jól leélni, csak rengeteg minden mellett elmegyünk, azt hiszem. Elmegyünk a természet mellett, elmegyünk a saját országunk mellett.
Minden egyes elismerés, cím, rang burkoltan elvárást rejt magában. Elvárásokat, hogy a jövőben is hasonló színvonalú eredményeket érjek el. Erre pedig semmiféle biztosíték nincs.
Ha tízmillió akarja, a Gellérthegy odébb megy, nem tud mit csinálni, odébb fog menni. Mert tízmillió ember fantasztikus erő.
A számítógépek az elidegenedés egyértelmű győzelmét jelképezik az emberiség felett. Elképzeltem, hogy ha még több adat települ az emberekre, senkinek nem lesznek többé egyéni gondolatai.
Az erőszakra, úgy tűnik, az egyetlen válasz a tudás lehet.
Optimista vagyok. Hiszem, hogy jót hoz a jövő. És ha csekély mértékben ehhez én is hozzájárulhattam, akkor meg vagyok elégedve.
Nem szoktam senkit tisztelni, fölnézni emberekre, mert úgy gondolom, hogy egyformának születtünk, aztán mindegy, hogy ki mit ért el.
Közhely az, ami olyan mértékben igaz, hogy azt már nem is érdemes hangsúlyozni. Szeresd apádat, anyádat, hogy hosszú életű légy a földön; ne lopj; ne ölj; ne paráználkodjál... Lehet-e ennél banálisabbat mondani? És mégis: ez a pár ordító közhely, maga a tízparancsolat is lehetne a televízió legfontosabb műsora. Mert hát: melyiket tartjuk be?
A félelem és a hirtelen változás könnyen kiválthatja az "először lőj, és csak azután kérdezz" reakciót. Személy szerint én azt üzenném a földönkívülieknek, hogy "Óvakodjatok tőlünk és védjétek meg magatokat!", mielőtt belenyúlnátok militáns társadalmunk darázsfészkébe. Remélem, hogy egy ilyen üzenetet önmagában is elég önzetlennek ítélnének ahhoz, hogy ezáltal elkerüljünk egy megelőző csapást.
Az újságért az emberek pénzt adnak, ez nem olyan valami, mint a plakát, mert a plakátért a pártok adnak pénzt, és azt írnak rá, amit akarnak. Ezért viszont az olvasók adnak pénzt, és ők tudni akarják, hogy tisztességesen viselkedtünk velük szemben. Megérzik az ellenkezőjét.
A történelem (...) azt bizonyítja, hogy a tömeges megfigyelésre alkalmas apparátus puszta létezése - felhasználásától függetlenül - önmagában elégséges az eltérő vélemények elfojtására. Az az állampolgár, aki tudja, hogy folyamatosan megfigyelik, a félelem miatt hamar alkalmazkodóvá, meghunyászkodóvá válik.
A nagyobb közjó érdekében érdemes az egyéni hatalmat korlátozni, vagy akár le is mondani róla.
Facebook
Pinterest