Vavyan Fable

Éreztem, hogy lányom vagy fiam születik, és igazam lett!

Mindenkinek, aki nagyon valamilyen, büdösül népes az ellentábora.

A minap kérkedett előttem egy könyvíró, de énekes, festő, filmes, bár akármi is lehetett volna: ő bizony éberen figyeli az eladási listákat. Reszkessen, aki bevág elé, ő ugyanis különféle álneveken szétfikázza a riválist a netes fórumokon. Egykettőre ő lesz itt a főtoplistás! Te is voltál ember, mondtam neki részvevőn. Ez teljesen lepattogzott róla, mivel impregnálta magát erkölcsi tartás ellen. Mindent összevetve ma is aktuális Juvenalis mondása: nehéz szatírát nem írni.

Sokan önként mondanak le elemi jogaikról, amikor médiás vagy internetes közönség elé tárulkoznak. (...) Az a céljuk, hogy megmutassák magukat, elismerésre vágyódnak. Többnyire sajnos arra eszmélnek, hogy az arctalan falka prédájává váltak. Részemről továbbra is a személyes kapcsolatokban hiszek.

A mai emberek abban hisznek, hogy az élet szakadatlan hejehuja. Rettegünk a konfliktustól, a lelki-fizikai fájdalomtól, a kudarctól, a hullámvölgytől. A tökéletlen külsőtől, az öregedéstől, a haláltól. Mintha az egész életünknek zavartalan állóvízben röfögésnek kéne lennie, hasvakarással.

Az élet a lélek álma.

Az egész Világegyetemben csak egy morzsa vagyok. Nem törekszem több lenni.

Hajdan az emberek kevésbé irtóztak az elmúlástól, haláltól, és ez kifejezésre jutott a sírkultúrájukban is.

Manapság az emberek már az első találkozásnál egymásra borulnak, örök szerelmet, barátságot ígérnek-fogadnak, mintha ismernék egymást, holott egy kapcsolatnak elemenként kell felépülnie.

Valahányszor elhuhogják a tévében, hogy a válás a küszöbön áll, felpattanok, és kitárom az ajtót, de még sose láttam a válást a küszöbön. Ezen nem is nagyon csodálkoztam: régóta kétkedem a média szavahihetőségében.

Én vagyok te, te vagyok én, melyikünk a skizofrén?

Manapság az emberek rühellik a tökéletlenséget. Na persze, nem a szellemit. Mellesleg szerintem nem az eszményi szépség elérése az élet értelme, hanem valami merőben más.

Már gumibugyis korom óta fel nem foghatom, miért csak a holtakat illeti a gyengéd tapintat, a suttogóra fogott hang. Ugyanez miért nem jár az élőknek is? Miért nem illeti meg az élőket a jog, hogy ne ölögessék meg őket?

Befejezett gyűjtemény nem létezik.