Vavyan Fable

A korrupció keresztül-kasul behálózta a világot. A szervezett bűnözés réges-régen beszervezte magát a törvényhozásba, az igazságszolgáltatásba, s persze a bűnüldözésbe is. Maffiátusban élünk. Vagy gengszterátusban. Esetleg kuplerátusban. Már ha ez élet.

Az alkotó mindig jóval szenzitívebben éli meg, amit önnön lényéből előhoz, mint a kívülálló.

Örömeimet a természetben kerestem, nem az anyagi javakban. A természet vigasztalt nagyanyád halála után, a fák, az állatok, a szél, a telihold.

Egy igazi nő kemény, mint a mólóbak, tud két ujjal fütyülni, úgy Uzizik, mint a mesebeli Pintyő, keveset se tollászkodik, és nem visel olyan karmos, csápos ékszereket, amik állandóan beleakadnak valakibe.

Remélem tudjátok, milyen komoly dolog a házasság? Azt nem lehet elhirtelenkedni, mert azután jönnek a gyerekek, a gondok, a felelősség. Azt viszont már biztosan nem tudjátok, hogy a híreszteléssel ellentétben, a szerelem egyáltalán nem örök, hanem elmúlik. Bizony, elillan! (…) Huss, ennyi csupán!

A szabadság az egy szobor New Yorkban. A házasságnak köze nincs a szabadsághoz. Nem azért találták fel.

Halálosan szeretlek (...). De nem akarhatod, hogy te légy az egész világom, mert az úgy nem lehet teljes! Hogy ne barátkozzak, ne vegyem észre másokban a szépet, jót, érdekeset. Ezennel szentül megígérem neked, hogy meghagylak téged szabadnak! Miközben persze árgus szemmel figyelem, megtartod-e hűségesküdet! Kérlek téged, te is hagyd meg szabadságomat, és én se szegem meg hűségeskümet.

Mi, vagyis a nők, szörnyen szeretünk férjhez menni. Kislány korunktól szépen felöltöztetett babákban gyönyörködünk, az esküvőről megtanuljuk, milyen klassz mulatság, és hogy az a mesében feldíszített menyasszonyok életének legszebb napja. Naná, hogy egyfolytában ez után sóvárgunk! Nem úgy, mint a férfiak. Ti másféle sztereotípiák közt nevelődtök, ti elvesztitek a szabadságotokat, benneteket megfognak a hárpiák, a vőlegény papucsot kap az esketése napján. És mégis, bármit tesztek, mi újra meg újra levadászunk benneteket. Nincs menekvés! Ám midőn már elejtettük a vadat, azért csak elmélázunk a következményeken. Megéri az a csicsás ünnepség, a méregdrága, irigyelt ruhaköltemény, a sztrádányi fátyol, a brilles gyűrű? Megéri azt, ami másnap következik? Másnap és azután? Éveken, életen át?

Nyitva van a zárt osztály. Háborúzunk egymással. Harc és birok; manapság erről szólnak a kapcsolatok. Kapcsolatok? Érintkezések történnek. Viszonyok vannak, alá, fölé, mögé rendelők, lesajnálók, lesújtók, ócskák. Kapcsolatok rég nem is léteznek.

Hároméletnyit éltünk, hiszen a szerelem erőművé mámorosított bennünket.

Hát nem mindannyian elhitetjük magunkkal, hogy mi aztán nem fogunk múmiává öregedni? Minket halálig elkerülnek a ráncok, tokák, narancsbőrök, hurkák? A szerelmünk örök, frigyünk ordíttatóan boldog lesz a sírig, ámen?! Dehogynem.

A borosta nem szúr. Ha a megfelelő oldalán élsz.

Boldogok. (...) Tudod, ez egy emelkedett lelkiállapot. Elbűvölően jó érzés. Ne hidd el nekem, próbáld ki!

Nem követelem meg, hogy az egész világ boruljon gyászba, ha én tudathasadt, depressziós, undok és béka vagyok, de ilyenkor azért a minimumra kéne csökkenteni az örömködést, házasulást, kamatyolást. Illendőségből és tapintatból.