Vavyan Fable

Semmi keresnivalónk a természet fölött. Benne, vele együtt kellene élnünk.

Piszok sokat gályáztam azon, hogy olyannak fogadjam el magam, amilyen vagyok, ugyanis ez a mentális higiénia alapja. Ezen áll vagy dől dugába az életünk.

Sokan azért választjuk a lélekfürkészi pályát, mert azt reméljük, választ kapunk saját furcsa érzéseinkre. Mert arra gyanakszunk, hogy valami súlyos lelki betegség támadott meg bennünket, és csakis akkor titkolhatjuk el a szégyenletes bajt, ha személyesen kezeljük magunkat.

Némelyik embertársunkat könyv alakban kéne tartani, hogy időnként átlapozhassuk bizonyos fejezeteit.

Szerelem: kell, hogy létezzen! Annyian beszélnek róla! És jaj: mi szépeket!?

Jobban pusztít a cinizmus, mint az atombomba.

Manapság tilos a boldogság. Ha valaki azt állítja magáról, hogy eme állapotban leledzik, számolhat azzal, hogy kényszerzubbonyt kap.

Sikered a fokmérője mások irántad való barátságának. Kihűlő kapcsolatok jelzik: népszerűséged növekszik. Csókolnivaló paradoxon.

Kizárólag abban a kocsiban szeretek aludni, amit magam vezetek.

Az anyag nem vész el, csak a fene tudja hová lesz.

Irtó pocsékul nézel ki! Amilyen ronda vagy, ütni kéne a kígyót, hogy beléd marjon!

Amerre nézek, lelki sérülteket látok. Mindenki nyavalyog, mert eldobták, elhagyták, kifosztották. De mind újrakezdi. Megpróbálja ismét. Mert hihetetlen, hogy ezen a tetves bolygón ne lehessen legalább néha-néha boldognak lenni.

Ahhoz, hogy egy nő ragyogjon, olyan férfi kell, aki ragyogtatja.

Azért viszünk színre egy darabot, mert át akarunk adni valamit általa. Valami megfoghatatlant. S amikor már fenn vagyunk vele a színpadon, és ott van a közönség is, többé nem az a legfontosabb, ki mint vélekedik róla. Csupán egyetlen kérdés marad: átadtuk-e, amit akartunk?

A cél módfelett fontos, de ami igazán számít: az Út, amelyen odajutsz.