Vavyan Fable

A Világ meséi, s az emberkéz arra való, hogy meg-megtapogassa, érezze az ujjaiból szétáramló gyönyörűséget. Ezt kéz nem festheti át, képzelet nem szebbítheti, legfeljebb eljátszhat a meglévő szépség határtalannak tetsző változataival!

A lélek fájdalmától ne féljetek. A kín elhamvad lassan, akár a tűzrakás. Amikor elfoszlik a füstje is, meglátjátok: elvezetett valahová; megerősödtetek.

Csupán azt tudhatjuk, ami volt. A holnapba csak belesejthetünk. Álmodhatunk róla, s álmunkból magunkkal hozhatjuk néhány képét.

Áldozat nélkül nincs gyilkosság. Ha az nincs, akkor gyilkosról sem lehet szó. Furcsa cukorból készültek a törvények. Csak a bűnözők nem ragadnak bele.

Ahova érdemes elmenni, oda nem vezet rövid út.

A világvége az emberiség által generált folyamat, nem pedig egy dátum.

Minden művet verítékes szenvedés vajúdik világra; az összetartozás örömből, kéjből fogan, kínok közt születik.

Tudod-e, mi volt a felvilágosodás? Saját fényében tündöklő kornak is nevezték. Na és miben különbözik a mostanitól? Abban, hogy a mienk saját homályában sötétlő kor!

A házasságnál bonyolultabb dolgot még a japánok sem találtak ki.

Figyelmesen körbejárjuk az épületet. Dísztégla-berakásos és lambériás falú szobákban, boltíves átjárókban lépdelünk. A régies ablakok előtt álló, dúsan párnázott padok a múltról mesélnek. Amikor az embereknek még volt idejük élni, ezeken ülve társalogtak, olvastak vagy elmélkedőn néztek kifelé a kertbe, engedvén, hogy átjárja őket a fény, az érzés, a gondolat. A hajdaniak megélték érzelmeiket, mi már csak menekülünk előlük.

Emós az, akinek az egyik szeme sír, a másik haj. Az emós szenvedésbeteg tini, gyászos motyóban, fekete körömmel és szájjal. Mindenkinél jobban akar szenvedni. Előbb hülyére, végül halálra sajnálja magát. Kedvenc tartózkodási helye az anyja kínja.

Az a jó az öregségben, hogy már nem halhatok meg fiatalon.

Bomba biznisz a fegyvergyártás. A mérnökök kifejlesztik a bármin áthatoló lövedéket, aztán az ennek ellenálló védőruhát, majd az ezen is átfúródó golyót, meg persze az újabbaknak is fittyet hányó páncélt - és így tovább és tovább, a kihalásig.

A szabad akaratú, erős ember nemet mond az őt felemésztő cuccokra. A förtelmes passziók nem az erőseket találják meg. Akik ezekhez fordulnak, éppenséggel azért teszik, mert az ölés, a piálás, a drogozás könnyű kiutakat és olyan mámorokat ígér, amelyekért nem kell megküzdeniük.

Az ölésszakértők a legősibb ösztöneinknél - s persze az orrunknál - fogva vezetnek bennünket. Egyéb zsigereinket politikusok, marketingesek ingerlik, cinkosságban a médiával, ugyancsak vagyondúsítás céljából. Mi pedig készséggel hülyülünk, barmosodunk nekik. Bármit feláldozunk, csak ne kelljen használni az agyunkat. A mai emberben halálfélelmet kelt az önálló gondolkodás. Akkor érezzük magunkat komfortosan, ha mások közlik velünk saját véleményünket.