Vavyan Fable

Mindannyiunkban rengeteg alantas, szörnyeteg, szép és kellemes vonás keveredik, vagy az ilyenek, vagy az olyanok próbálnak túlsúlyba kerülni. Ettől aztán gyakorta igen nagy háborgás folyik bennünk. Ahányan vagyunk, annyiféleképpen birkózunk meg ezzel.

Csúfnak se mondanám a csajt, de az biztos, hogy az oroszlán sírva enné.

Számosszor rajtakaptam magam, hogy (...) nézem, bámulom, csaknem beiszom szememmel, mintha most kellene retinámra égetnem, mindörökre megjegyeznem őt. Most, mielőtt elveszítem.

Ha már nem tudsz együtt élni valakivel, távozásoddal irtózatos sebeket ejtesz azokon, akik szívesen veled élnének, és te sem maradsz sértetlenül.

A háború barbárság, nem pedig eszme. Rablás, fosztogatás, erőszak, gyilok. Veszett pszichopaták vérbálja. Rablórevü, pusztítás-show.

Az élet lutris, mint a cápákkal fürdőzés. Jobb pillanatainkban elhisszük, hogy megúszhatjuk.

A jellemhibáinkkal is ugyanaz a helyzet, mint a szájszagunkkal: mások szenvednek tőlük, mi magunk nem is tudunk róluk.

Az egygondolatú ember könnyen fanatizálódik, vakhite rabszolgája lesz. S ha egyszer beindul, magától nem áll meg, elrobog a falig - és tovább.

Ha olykor kiadod magadból a fájdalmat, akkor nem hurcolod végig az életeden, ezen és az eljövendőkön. Érzelmeink azért vannak, hogy átéljük azokat, ugyanis gazdagítanak. Az átéletlen, elásott érzelmek betokozódnak, megmérgeznek.

Mi jó van abban: egészségesen meghalni?

Látnivalakit, egyszerre látni gyarló és szárnyaló voltában, dagályát és apályát; mélyét és könnyen horzsolódó, ezzel-azzal feldíszített felszínét, elnézően megmosolyogni és nagyon szeretni.

A szerelem ugyanaz a zenemű végtelenül sokféle hangszerelésben.

Nem volt hajlandó beismerni, hogy kiábrándultságának vége, újfent sorsául rendelték, hogy éppúgy érezzen, mint oly sokan mások: fájjon, féljen, higgyen, bízzék, szeressen. Visszakapta a lángot, az éltető szenvedélyt, amely egyszerre képes gyönyörködtetésre és gyötrésre, egekbe röpíti s földbe döngöli megajándékozottját; nélküle bármekkora tehetség, szerelemértelem odavész, kiszárad, elhal. Ez az égés tölt meg élettel, ez szabadítja fel az alkotóerőt, a megismerés-átélés, a teljesség vágyát. Akiben e vulkán kialszik, akkor is halott, ha a teste tovább mozog.

Tudod, az úriember az a vadállat, aki valameddig bír várni.

A tomboló elmebetegeket kivéve általában kevés embersintér fedi fel lelke sötét oldalát a közvetlen környezete előtt.