Vavyan Fable

Arról szól az életünk, hogy jól érezzük magunkat.

Én csak egyvalakiből, önmagamból indulhatok ki, mivel ezt a szubjektumot közelről ismerem, viszont egyáltalán nem biztos, hogy jól és alaposan is.

Az embereket elvarázsolja a tehetség, pláne a zsenialitás. Azt imádják, bálványozzák benne, ami belőlük hiányzik, vagyis a teljességre való lehetőséget, sőt: képességet!

Én éppen ellenkezőleg élek, mint a zöm, mert én az illúzió világában éledek fel! Az úgynevezett ébrenlét számomra rémálom, enyhébb esetben tetszhalál!

Mit akart mondani velem az élet?

A fontosnál fontosabb dolgokat lehet együtt is csinálni. (...) Úgymint szerelem, család, hivatás, hobbi. Ezt így nevezik: Élet.

- Nem lehet mindenki meleg! - Miért is ne? A Természet jogos önvédelmi reakciója lenne. Véget vetne szaporodásunknak. A Föld irtó jól járna.

Ha kizárólag akkor szólalhatnánk meg, amikor nem csak biztosak vagyunk az igazunkban, hanem tényleg igazunk is van, az esetben nem emberiség volna a nevünk, hanem halság! Ugyanis kukán tengődnénk!

Senki nem fájhat, csalódhat, tévelyeghet helyettem.

Egész életünk tanulás és tapasztalatszerzés, (...) habár húszévesen biztosra vesszük, hogy máris mindent tudunk, ráadásul sokkal jobban másoknál, és semmi nincs, amin meglepődhetnénk. Azután ráébredünk gigászi tévedésünkre. Ám éppen a folytonos változástól, fejlődéstől lesz a játék pikáns ízű.

Művészi tanulmányokat folytattam, azon hitben, hogy a művész képzés útján jön létre, s a tehetség tanulható, elsajátítható. Nem alaptalanul hittem így, hiszen az okítók többsége arról győzködi tanítványait, hogy sok-sok szorgalommal, kitartással és szívóssággal bárkiből Picasso, Rembrandt, Shakespeare, Joyce, Mozart vagy Lennon válhat. Időbe tellett, míg rájöttem, hogy ha az ember nem Picasso, Shakespeare vagy Mozart, ha magától nem tehetséges, akkor gyakorolhat, amennyit csak bír, az irigyelt idolok bokájáig sem nőhet fel.

Ha netán úgy tudnák, hogy eszméletlenül nehéz megtalálni az Érdemes Férfiút, halál rosszul tudják, mert nem ez a tripla valami! Hanem az a csavart hátraszaltó, hogy megőrizzük a szerelmet, annak (...) feszültségét, lázát. Mert ha ez hiányzik, akkor minek oldalog mellettünk élethossziglan az a férjül fogadott pasas?

Önöket rútságosan megtévesztik mind a mesék, mind a filmek! A történet egyáltalán nem ér véget az esküvőkor! Nem, nem! Az "...és boldogan éltek, míg meg nem haltak" formula csupán elmismásolása mindama tragikumnak, ami az ünnepélyes, csinnadrattás kézfogóra következik! Ugye milyen helyesek, szépek, tündöklőek a gyanútlan menyasszonyok? Haha! Ragyognak még egyet, utoljára! Mert aztán másnaptól kezdetét veszi a holtig tartó szívás! Az a pecsétes cetli, melyet a lakodalomkor kiállítanak arról, hogy bürokratice is egy pár vagy a szíved választottjával (figyelj, roppant árulkodó szófordulat: nem az eszed választottja, hanem a buta szívedé!) nos, ez a stempli egyszersmind az egekig érő szerelmedet is megpecsételi!

Minthogy begyulladtamban és egyéb visszás érzületeim következtében úgy visszahúzódtam magamba, mint a csiga a mésztekervényeibe, hermetikusan bezártam és befüggönyöztem az összes ajtót-ablakot, viszont imádok lépten-nyomon fennhangon monologizálni (és ezt már réges-rég nem is szégyellem!), miért ne tennék úgy, mintha nagyközönséghez intézném szavaimat!? Miközben nincs itt senki? Abszolút normális dolog!

Kedves Naplóm! Marhaság! Mitől volna kedves egy napló?