Vavyan Fable

Fel nem foghatom, miért szürkületnek hívják a nyárszak alkonyóráját, amely még tévedésből sem tartott a palettáján szürke színeket. Főként kékekkel varázsolt; játszani elővette a narancs, a bíbor és a rózsalazac legpazarabb árnyalatait.

Egy pasast nem bír felizgatni, melyik bútordarab alatt lappang a hordott zoknija! Tökmindegy neki, hogy pofával lefelé vagy fölfelé teszi-e a fedőt az asztalra! Fel se érhet hozzá a vécépapír problematikája, miszerint annak a faltól kifelé, és nem fordítva kell tekerednie. Egy férfinak a munkájával egyenértékű a családja, és ha valami egy kicsit fontosabb, az a sütemény!

Figyeljen az álmaira! Azokban seregnyi emlékképet találhat a múltból, jövőből.

Mindannyiunkban megfelelő aránytalanságban keverednek a férfi és női princípiumok. Ha nem így lenne, nem létezne a férfi és nő közti feszültségvarázs, és semmi szépet nem tudnánk kisütni magunkból.

Oly sokszor testet öltöttünk és levetettük, és megannyiszor újrakezdjük, örökkévaló lelkünk akarja így: ismétli a bámulatos életet, mindig egyetlenként, sosem ugyanúgy; ezerképpen megláttatja velünk, miként a kaleidoszkóp: aki gyönyörködni tud, édes örömét lelheti benne.

Ugyan ki dönti el, hol a határa annak, ami még ésszel felérhető? Én döntök saját korlátaim felől? Bizony! És ha nem eszkábálok korlátokat? Akkor szabad maradok.

Biztosan érdekes vagy, mint a legtöbb emberi lény, merj hát az lenni, akkor hamarabb és főként: igazán odafigyelnek rád, mint ha nyavalyogsz, érzelmeket zsarolsz.

Valakinek az életszentségét megsérteni ezer módon lehet, mindegyiket utálom és haragszom érte. A nem látható erőszak tömérdek esetét ismerve tudom: az embert szavakkal is irtózatosan rokkanttá lehet alázni.

Úszkáltok a zűrzagyva felszínen, féltek a mélytől, holott sehol másutt nem találtok választ, megoldást a luxussirámaitokra, csakis ott, önmagatokba alászállva.

Merészelj szuverén lény lenni, akkor is, ha kényelmesebb a banálokra támaszkodni, és minimális mértékben gondolkodni!

Cseppet sem hiányolom az anyakönyvezett szerelmet. Sosem vágytam háztartásügyi karrierre, nem leszek dinasztiaalapítók utódainak hordozórakétája, és a bébiszitteri ambíciók is hiányoznak belőlem. Gondolom, ezzel minden eddigi eretnekségemet felülmúltam! Ha majd egyszer, netán levetem a pártát, nem azért fogom levetni, mert a társadalom nevű képződmény ezt várja el tőlem, gyereket sem nemzetem és egyházam javára szülnék, valamint azért sem, hogy általa végre megkéressem a kezem, hisz a párta nem fogamzásgátló.

Alighogy elveszett szemem elől, fájdalmas hiányérzet lepett meg, próbáltam felidézni vonásait, hogy legalább ilyképpen magam mellett tartsam őt, ám képe pislákolt, nem vált meggyőzővé, s megint meglepett a felismerés, mennyire szeretem. Hirtelen megtaláltak a szavak, melyek már-már kifejezhették volna érzelmeimet, és a merszet sem nélkülöztem, hogy elmondjam. Utánaszámoltam, milyen régen öleltük egymást. Ezer év előtti együttlétünk ízei eláradtak bennem, s villamosszékerővel ráztak meg; e rengéstől egy megapolisz porrá omlott volna. Dühödten kikértem magamnak a szerelmi függést.

Valaki a hátam mögé lépett, oly szorosan, hogy éreztem tiszta illatát; testem, lelkem ráismert, hátralesnem sem kellett.

Félsz fagylalgatott továbbra is. Nem az enyhe fajta, melytől hátborsódzva lopakodtam éjjelkor a temetőben. E fogvacogtató, dermesztő félelem zsigerig, csontvelőig és még mélyebbig hatott: nem magamért rettegtem, ez volt benne a legijesztőbb.