Murakami Haruki
Ugyan, mi minden van még ezen a világon, ami még fel sem tűnt eddig, mennyi minden, amit még nem ismerek! Mindezt végiggondolva egyszerre gyámoltalannak, erőtlennek érzem magam. Akárhová megyek is, ettől a gyengeségtől sohasem tudok elmenekülni.
Minden képzelőerő kérdése. Felelősségünk a fantáziánkból indul ki. Yeats ezt mondja: A felelősség az álmoknál kezdődik. - Ez bizony így van. Megfordítva: ahol nincs képzelőerő, ott nem jön létre felelősségérzet.
A schuberti zene egyszerre lelkesít és rombol. Ez a lényege a romantikának, ebben az értelemben Schubert a tömény romantika.
A jó értelemben vett tökéletlenség foglalkoztatja az ember tudatát, és a figyelmét ébren tartja.
Van egyfajta tökéletlen zene, ami éppen tökéletlenségénél fogva ragadja meg az ember szívét.
Nem vagyok az a kifejezett gyorsolvasó. Időbe telik, amíg egyik sorról áttérek a következőre. Élvezem a mondatokat. Ha nem tudok elgyönyörködni a mondatok szépségében, inkább felhagyom az olvasást.
A gyerekek szíve még őszinte, befogadó, de ha egyszer megkérgesedik, azt már nagyon nehéz, ha nem lehetetlen meglágyítani.
Előfordul néha, hogy olyan elevenen élünk át mindent az álom és a valóság határán, hogy nem is tudjuk eldönteni, mi történik velünk.
Van olyan emlékezet, amely nem homályosodik el. Az énünkben visszamaradt dolgok sarokkövek.
Nem kell túl korán, visszavonhatatlanul ítélkezni. A világon nem létezik abszolút igazság.
Felmerült bennem a lélekutazás gondolata. (…) A régi japán népmesékben gyakran előfordul, hogy a lélek átmenetileg elhagyja a testet, ezermérföldnyire távozik, ott elvégez valami fontos dolgot, majd visszatér az eredeti testbe.
Aladdin csodalámpás történetében a dzsinnek olyan életerőtől duzzadnak, amely szétfeszíti a mindennapok korlátolt világát és megragadja a szívemet, hogy el se engedje többé. Az ezer évvel ezelőtt írt abszurd történet több élettel van teli, mint az állomáson ténfergő arctalan embertömeg. Hogy fordulhat ez elő? Csodálatra méltónak tartom.
Az én tartóedényem a saját énem. Létem körvonalai kis kattanásokkal kapcsolódnak össze velem.