Murakami Haruki

A külső labirintus a benned lévő kivetülése, a benned lévő belsőt pedig a kinti vetíti beléd. Ezért azután gyakran a saját belsőd útvesztőjébe lépsz, amikor beteszed a lábad a külső labirintusba. Ez a legtöbb esetben komoly veszéllyel jár.

Egyszerűen csak élni. Annak örülni, hogy már vagyok valami, és ez csak úgy magától létezett. Nem tudni, mikor, egyszer csak megszűnt ez az állapot. Úgy hozta az élet, hogy nem lett belőlem valaki. Ez nincs így rendjén. Az ember talán nem azért születik, hogy éljen? De azért, nem? De ahogy egyre tovább élek, mégis elveszítem a belső tartalmat, és úgy látszik, kiüresedett emberré válok. És ahogy egyre tovább élek, egyre üresebb és értéktelenebb emberré leszek? Itt valami nem stimmel. Hol tud ez a folyamat irányt váltani?

A legtöbb ember ezen a világon talán nem is igényli a szabadságot, csak azt gondolja, hogy igényli. Ebben az illúzióban ringatja magát. A legnagyobb zavarba esnének, ha tényleg megadatna nekik.

A szabadság szimbólumát kézben tartani talán nagyobb boldogság magánál a szabadság elnyerésénél.

A dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk, de az élet éppen ettől lesz mulatságos.

A valóságon túl álmok vannak, és mindenki bennük él tovább.

Belemarkolok a homokba, visszacsorgatom az ujjaim között, és a homok, mint az elmúlt idő, visszatér a többihez és összekeveredik velük.

A szerelemben mindenki saját elveszett felét keresi. Így aztán többé-kevésbé minden szerelmes elszomorodik, amikor szerelmének tárgyára gondol. Mintha nosztalgiával telve olyan kedves szobába lépne be ismét, amit már régen elhagyott.

Minden mozgásban van ezen a világon. A Föld, az idő, a fogalmak, a szerelem, a sors, a hit, az igazság és a hamisság is forgandó. Minden képlékeny, mint a folyékony halmazállapotú anyagok. Semmi sem marad meg a helyén, egy adott formában. Az univerzum is csak egy nagy szállítási vállalat.

Először szégyen kérdezni, nem kérdezni mindhalálig szégyen. Többet ér egy kérdezem száz keresemnél.

Vers és szimbólum ősidők óta összetartozik, mint kalóz meg rum.

Életedben először hatalmasodik el rajtad az érzés, hogy irigyelsz valakit. Végre már ezt az indulatot is ismerni fogod. Úgy felperzseli a szívedet, mint a bozóttűz.