Idézetek a valóságról
A valóság (...) általában sokkal kevésbé drámai, és távolról sem annyira színpompás, mint a regények világa. A zavar valószínűleg a rossz megoldási mechanizmusból fakadt, abból, hogy nem a megfelelő eszközökkel igyekeztek rendet rakni, és értelmet adni egy olyan high-tech világnak, amelyben a társadalmi és technikai változás sebessége megijesztette és megszédítette az embereket.
Olyan korban élünk, amikor az emberek szívesebben elfogadják az abszurd összeesküvés-elméletet, mint a tényeket, az egyszerű, megfigyelhető igazságot. Mintha összekeverték volna a valódi életet a fantáziálással.
Mintha valamikor az álmainkban már találkoztunk volna, találkát beszéltünk volna meg, most pedig a valóságban pontosan ezt élnénk át.
Az alkoholisták azért isznak, mert nem bírják elviselni, ha a nap végén tisztán látják az életüket, a hibáikat, a gyengeségeiket. Mindazt, amit sehogy se képesek megoldani az életükben.
Az elme ránk kényszerít egy keretet, amelyet "valóságnak" hív. Ez az önkényes keret hajlamos szinte teljesen függetleníteni magát attól, amit az érzékeink jeleznek.
Folyamatosan motyogom magamban a sok pesszimista megállapítást. És annyi ócsárolástól teljesen eldeformálódik a belső képem, már nem tudom, mit képzelek, mi igaz, mi a valóság.
Az igazság veszedelmes - mert a látszatok papírvilágában élünk, s ha az igazság megnyilvánul: elégeti.
Csak későn hisszük el azt, mit fáj elhinni.
Ez jelentette a felnőtté válást: rájönni arra, hogy egy darabka elfuserált valóság messze felülmúlhatja a csöpögős és naivan idealizált fantáziákat.
Az élet nem igazságos (...). Gyermekeinknek azt mondjuk, de ez szörnyű hiba. Nem csupán hazugság, de kegyetlen hazugság. Az élet nem igazságos, soha nem is volt az, és soha nem is lesz.
A napkorong felbukkan a messzeségben, és a fénysugarak követhetetlen gyorsasággal végigbukfenceznek az óceán fodrain, hogy egyetlen szeszélyes ugrással az ablakomban teremjenek, és elvakítsák álmos tekintetem. (...) Olyan ez, mintha az álmaim véletlenül átcsúsztak volna velem a valóságba, ott keringenének körülöttem, a szempilláim, az ajkam simogatnák, hívnának a túlsó partra. Álom és valóság között lebegve szárnyaira emel ez az édes áramlat - elhiszem egy pillanatra, hogy valahol, túl a tengereken, tényleg létezik az az álomvilág. Én tudom. Én már jártam ott.
Igenis itt kell maradni, meg kell próbálni rendbe rakni a környezetet, ahol élsz, mert ha itt nem sikerül, akkor sehol se. Én ezt fogom tenni. És tudod miért?... Mert szépnek látni könnyű a világot, szarnak talán még könnyebb, de olyannak látni, amilyen valójában, az az igazi feladat.
A valóság szerintem olyan, mint a képzelet, Egy határtalan utazás, de nem mindig élvezed.
Mercier gondolatai azért voltak különösek, mert mindenütt ugyanaz a hullámzás lüktetett bennük, és változatlanul egyazon szirtes pontokon törtek meg, bármely ponton is került e világba az ember. Nem gondolatok voltak ezek, hanem inkább egyfajta zavaros és szomorú álomképek, amelyekben múlt és jövő roppant kellemetlen módon keveredik, a jelen pedig az örökös fuldokló szerepét játssza.
Megtalálhatod azt az embert, akit az emlékeidben keresel? És ha meg is találod, el tudod magaddal hitetni, hogy valóban az ő életét éld? Hogy újra melletted legyenek mindazok, akik számára te már régen megszűntél? A valóságnak rengeteg arca van, és mindig a sajátunkét a legnehezebb felismerni.
Facebook
Pinterest