Idézetek a valóságról
Amikor azt játszom, hogy szerelmes vagyok valakibe, aki azt játssza, hogy szerelmes belém, akkor megesik, hogy tényleg szerelmesek leszünk egymásba. És persze, meg kell különböztetni a kreált érzéseket az igaziaktól. Amikor kicsi voltam, elvittek a kórházba, mert az apukám asztmás, és tartottak tőle, hogy örökölhetem. Akkor ott sikeresen kiprovokáltak nálam egy asztmás reakciót, ami aztán a későbbiekben sem múlt el. Az anyukám hiába vitt vissza a kórházba, hogy csinálják vissza valahogy, nem tudták. Egy érzéssel is ugyanígy van. Lehet addig provokálni, amíg aztán tényleg ott van.
Mindkét kezével hadonászva kioktatta az emberi lét nagy valóságaitól elszakadt szerencsétlen városiakat, kiknek lelke hozzánőtt már az aszfalthoz, és emiatt nem voltak képesek fölfogni többé azokat az Isten és ember közösségéből fakadó titkos erőforrásokat, melyek ma már csak a hegyi emberek hagyatéka odafönt a ködös gerinceken.
Aki a gondolkodás munkájának lebecsülésével, az emberben lévő egyéb erők felhasználásával törekszik a megismerésre, nem veszi tekintetbe, hogy az emberi képességek közül a fizikai világban éppen a gondolkodás a legmagasabb rendű.
Ahogy egy embert nem ismerünk teljesen, ha csak a fizikai külsejét ismerjük, a körülöttünk lévő világot sem ismerjük, ha csak azt tudjuk róla, amit fizikai érzékeink közvetítenek.
A valóság mint észlelet és fogalom jelenik meg számunkra, a képzet mint ennek a valóságnak a szubjektív reprezentánsa.
Ne tartsuk a rosszat jónak, a téveset helyesnek, de jussunk el oda, hogy a rossz, a téves ne tartson vissza a jó, az igaz meglátásától.
A nyereség csak illúzió, egyedül a veszteség realitás.
Sokszor egy semmiség elég ahhoz, hogy az ember lezuhanjon a fellegekből.
Néha rájön az ember, hogy bekötött szemmel megy át a saját életén, és megpróbálja eltagadni, hogy maga kötötte szorosra a csomót a vakká tévő kendőn.
Milyen rémítő kötelesség olykor az önmagaddal szemben is szemérmetlen őszinteség, ember; milyen nehéz rámosolyogni magabiztosan az igazibb képedre, amely fölött nem ragyog a státushelyzet aláírásos-pecsétes glóriája.
Ha becsukod a szemed, kizárhatod a valóságot, de az emlékeket nem.
Az ember néha behunyja a szemét, hogy ne lássa a rossz dolgokat. És abban reménykedik, hogy mire kinyitja, már csak a jót látja meg.
Aki tisztában van azzal, milyen keveset kaphat valaki ettől az élettől, ha csak azért éli, hogy élje éppen, nem egy egészséges ábrándjától, de egy hóbortjától is kegyetlenség megfosztani valakit.
Igazán hálás vagyok a sorsnak, hogy nem kell lerombolnom az illúzióit.
Az igazság időnként ott van a szemed előtt, de olyan értelmetlennek, olyan nevetségesnek látszik, hogy egyszerűen nem veszed észre; olyan ez, mint ha az elvarázsolt kastély görbe tükrében látnád magad - nehéz elhinni, hogy az a torz alak, aki visszabámul rád, valójában te vagy.
Facebook
Pinterest