Idézetek a valóságról
Mert nincs határa semminek, a van, nincs fojtva ölelik egymást; - ha dobban a szíved, mindig meg is hal egy kicsit. A van, a nincs két végű hinta, és lengő hinta minden itt: - ez mélybe dönt, szállni tanítva, az zuhantat, míg felröpít. Ha öröm hív - már vár a kín, - a hinta egyre fel le száll, ha égben vagy, lenn pokol int, s ha mélyben - fentről fénysugár.
Különös, hogy még a legmerészebb fantázia is milyen közel jár a valósághoz! Bár ha jól meggondoljuk, nincs ebben semmi csodálatos, hiszen a legfantasztikusabb elképzelés is csak a valóságon alapul, tekintve, hogy a valóságon kívül semmi kiindulópontja nem lehet az embernek.
Szever Felikszovics Ganszovszkij
A szemet több inger éri, mint amennyit az agy fel tud dolgozni, vagyis szinte vakon botorkálunk a világban, és észre sem vesszük a dolgok jó részét, amely az orrunk előtt van. Az egyszerűségre törekszünk, holott a világ csodálatosan összetett, de ahelyett, hogy megnyitnánk előtte az elménket, szűrőkön keresztül szemléljük, hogy kevésbé legyen rémisztő.
Vannak álmok, amelyek nem szállnak el az ébredéssel. Ez azonban annyira valószerűnek hat, mintha nem is lenne álom. Mintha tényleg megtörtént volna.
Az ember néha csak azt látja meg, amit látni akar, nem pedig azt, ami a szeme előtt van. Néha pedig egyáltalán nem lát tisztán.
Még a legszörnyűbb valóságban is mindig van valami megbékítő, ha az ember szembenéz vele.
Minden hazudhat öleléskor, csak a szemek nem hazudhatnak sohasem, a szemekből a messzeség kilátszik: az istenítően elkerekülőkből éppúgy, mint a megadással lecsukódókból.
A csodák megóvnak bennünket a valóság bénító hatásától.
Ébren vagyok. Hát persze, ébren vagy, és erősen koncentrálsz, de egy hamis álmot kergetsz. Az egész emberiség ébren álmodik, és foglya egy világnak, amely nem is létezik. Egy olyan világegyetemet álmodunk magunknak, amely tele van számokkal és statisztikai adatokkal, csak a természetet vagyunk képtelenek objektíven szemlélni. A dolgok szétszálazhatatlan szövetét, amely pillantásunk elől mindig rejtve marad, úgy próbáljuk mégis kibogozni, és azután a szálakat egymás fölé - vagy mellérendelni, hogy a csúcsokba mindig magunkat helyezzük. Szimbólumokról és apró részletekről értekezünk, amiket létezőknek kiáltunk ki, levezetéseket és hierarchiákat fabrikálunk, közben pedig eltorzítjuk az időt és a teret. A dolgokat mindig látnunk kell ahhoz, hogy megérthessük őket, de abban a pillanatban, amint láthatóvá tettük, eltüntetjük az értelmünk elől. Nézz bele a sötétségbe, Karen! Az élet ősoka sötét. A sötétség félelmetes. Egyáltalán nem! Csak kioltja látható világunk koordinátáit. Ez ennyire rossz? A természet objektív, és telve van sokszínűséggel! Csak az előítéleteink szemüvegén keresztül szegényedik el, mert mi a kellemes és a kellemetlen szerint ítélünk. Az erős fényben mindig csak magunkat ismerjük fel újra és újra.
Mert mindig úgy szerettem volna élni, ahogy azt magamnak megírnám... Mert a valóság csak akkor gyönyör, ha azt az álmok szövik. Mindent elhittem magamnak, mindenüvé követtem magamat azzal a stiláris képességgel s engedelmes hűséggel, ahogy az ember a vágyait tudja követni, a vágyait a nyomorban, a gondolatok szárnyán. Amennyire szenvedtem a valóságban, éppannyira boldog is voltam a képzeletem világában, mert a szenvedés csak addig számít, amíg fel nem váltja egy illúzió.
Néha jobb nyitva hagyni a kérdést, mint szembesülni a valósággal.
Nagyon nehéz hinni abban, hogy a dolgok megváltozhatnak. Mindenkinek könnyebb a kitaposott ösvényt járni, mint elismerni, hogy esetleg már régóta rossz úton halad.
Van egy pont, ahol az ember kénytelen szembenézni a kőkemény tényekkel. Látja, hogy olyan út áll előtte, amely az ismeretlenbe viszi, de nincs más választása, mint előremenni. Amíg nem lép előre, csak egy helyben fog toporogni.
Az utcakövek, a lépcsők, a falak, az emberek nincsenek vattából, nem arra valók, hogy bennünket óvóan körülvegyenek.
A helyes gondolat semmit sem tisztáz abban, hogy valami valóságos-e.
Facebook
Pinterest