Idézetek a vallomásról
Tudnod kell, szeretlek, titkolatlanul, oly magától értetődően, miként lélegzetet veszek. Végül is, jó érzés ez nekem. Ám azért viszonzatlanul mégiscsak tök féloldalas.
El akarom mondani neked, hogy szeretlek. A szerelmünk volt a fonal a labirintusban, a háló a kötéltáncos alatt, az egyetlen valódi ebben az én különös életemben, amiben bízhattam. Ma este úgy érzem, hogy a szerelmemnek ebben a világban nagyobb a sűrűsége, mint jómagamnak: mintha itt maradhatna utánam is, és körülvehetne, megtarthatna, ölelhetne.
Ha be vagyok zárva veled egy ketrecbe, elgyengülök. Akkor csak a tiéd vagyok, és csak az kell, hogy erősen átfogj, nehogy elszédüljek. Nehogy megszédüljek a gondolattól, hogy milyen irtózatosan, félelmetesen, halálosan szeretlek.
Eddig minden egyes kapcsolatomban csak ugródeszkaként szolgáltam a barátnőimnek. Mindig csak utánam jött az igazi. Szeretném, ha végre én lehetnék az igazi. Ezt még soha életemben nem mondtam... szeretlek!
Mondjak neked újat magadról? Tudod, hogy tisztelnek a lelkes kövek? Tudod, hogy a Nap a szíved? Tudod, hogy a Nap nélkül nincs élet? Hogy a sötétség a rettenet, és nem él, aki retteg? Mondjak újat rólad? Szeretlek.
Tudd meg a teljes igazat. Az a szándékom, hogy szeresselek téged. Ha nem vagy mellettem, hiányzol. Ilyen még nem történt velem.
Kérdezted, hogy ki vagyok valójában. Nos, egy bűnös. És bárhová is megyek, a bűnöm követ engem. Valaha jó ember voltam, már nem vagyok az. Anya, ha meg kéne határozni, most elsősorban az vagyok. Később lehet, hogy ez visszaüt, de vállalom! Tudod, az ember időnként ráébred bizonyos dolgokra, velem most ez történik. Rájöttem, hogy ez nem nekem való, semmi keresnivalóm nincs már itt. Menjünk el! Nem tudom, hogy működne a dolog együtt, mennyire ismernél meg engem, de neked még megnyílnék!
Ezel - Bosszú mindhalálig c. film
Szenvedni, szeretni, remélni születtem, remélek, szeretek és szenvedek! Életem története két sorban elfér: a szerelem éltet, s csak egy szerelmem van: TE!
Ne haragudj, kedves, de még nem tudok okosan beszélni veled, mert túl-friss vagy nekem, és még csak annak örülök, hogy vagy, hogy élsz, hogy nekem élsz: ma még csak zavaromat tudom elmondani, azt, hogy szeretlek és akarlak érthetetlenül.
A förgeteg fekete vadezüst; csattogó szivek árnya! Munkaruhám ő, szivemet hüvös hajlásaiba zárja!
Nem vagy hétköznapi. (...) Egészen rendkívüli vagy. Nem szükséges birtokolnod a holló hatalmát ahhoz, hogy számomra különleges legyél.
Azt akarom, hogy mellettem legyél. Látni akarlak minden reggel. Minden este. (...) Nem tudom, meddig élek még, de ameddig élek, velem legyél, ezt akarom. Néha cigarettát tégy a számba, gyújtsd is meg. Néha tölts konyakot, add is a kezembe a poharat. Mellettem ülj a kocsiban, és nézz is oldalról, ahogy szoktál. Készíts friss törülközőt a fürdőkád fölé. Mondd este, hogy tüntessem el az államról a borostát, ami reggel óta nőtt rajta, hogy értsek belőle, tudjam, megkívántál. Ezt akarom, ezt mind, meg ezer mást tetőled.
- Én mindig szeretni foglak. - Honnan tudod? - Tudom. - Honnan tudhatod, mi lesz tíz év múlva? - Mindegy. Ha nem tudom, hogy honnan, akkor is tudom. - Látod, én nem tudom, mi lesz tíz év múlva. De azt tudom, hogy olyan jó lenne, ha akkor is szeretnélek. Olyan jó lenne, ha akkor is szeretnél.
Le tudnám élni veled az életed, de az enyémet nem.
Reménytelen, reménytelen - dobogja bennem a félelem, mert arcod, kezed, szíved nélkül, az életem a csendbe rémül.
Facebook
Pinterest