Idézetek a vallomásról
Nem csak szóban lehet a másik tudtára adni, hogy szereted, hogy fontos neked. Hanem a zavaroddal. Egy pirulással, néhány esetlen szóval, a viselkedéseddel. Amiből a másik pontosan tudja, hogy zavarban vagy. Amit úgy imád. Mert ettől bájos vagy, csodálatos, megható.
Millió féltve őrzött érzés szomorú szívem legmélyén hever, mert sosem mondtam el. (...) Szorosan ölelj, hogy fájjon, úgy, mint semmi más. Csak te vagy az életem, halálom, kiért néha könnyezem, belátom, de ez az, ami tán a legszebb vallomás.
Vagy ahogy a tűzvész jön, amit egy eldobott cigarettavég vagy észrevétlen szikra szít: úgy jön, összevissza, ez a szerelem, úgy gondolok rád, végtelen sokféleképpen, rád, akiről alig tudom ki vagy, de akit egy mosoly, egy mozdulat föltámaszt kísértetiesen s oly édesen, hogy fájsz, ahogy még soha senki sem.
Mindig, mindig a lelkemben él; nem mint valami gyönyörűség, hisz tudom, magam sem vagyok az, hanem mint saját lényem. Így hát ne beszélj arról, hogy leválunk egymástól; ez lehetetlen.
A tiéd vagyok, örökké és visszavonhatatlanul!
Tapogatom az arcod. Ez az arc. A végtelen. A minden arcok arca. Nem látom már, csak amit te akarsz, az ölelés zsákjába vagyok varrva, ezer öltéssel a húsomba szúr minden kis izmod, mint a tű. Mi szorít össze veled ily vadul? Szeretlek. Olyan egyszerű.
Ki tudja, hogy holnap mint lesz? Tán dadogva nem emlékszem, Tán busongva nem emlékszem. Te voltál a mindennél több. Itt az írás, tanuság, Ha dadogva nem emlékszem.
Én már csak abból élek ha adok neked szívet virágot kacatot csókot csapongást örömet nem tudom mit csináljak nélküled? (...) Csak attól élek ha rád gondolok szívemben látom lengő alakod benned veled általad szeretem halálomat és maradék életem.
Egész életemben azt akartam, hogy büszke legyél rám. Minden döntésemnél, minden sikeremnél, minden kudarcomnál az jutott eszembe: mit gondolhatsz rólam. És szerintem elég jól csináltam a dolgokat. Tudom, mi az élet. Tudom, mire voltunk képesek. Azt is tudom, milyen igazságosnak lenni, hogy mi a helyes, és mi a tiszteletreméltó. Hogy akarom-e, hogy elfogadd ezt, támogass és büszke légy rám emiatt? Igen, akarom. De ha nem akarsz az lenni, akkor engem most már nem érdekel. Talán most először. Tudd, hogy ma volt az utolsó alkalom, hogy hülyének neveztél, és úgy beszéltél velem, ahogy. Szeretlek..., de ha nem tudod ezt elfogadni, ha nem fogadod el a döntéseim, akkor többé nem látogatlak meg.
Tiéd a szívem, mást nem tudok adni, és ha ez nem elég, akkor én sem vagyok elég neked.
Ember vagyok és férfi. Meg tudnám önt védelmezni az egész világ ellen; de saját magam ellen nem. Én önt szeretem. Ha ön velem jön, a kárhozatba jön. Mert én nem vagyok sem szent, sem angyal! Ember vagyok- és rossz.
Azt akarom, hogy legyen holnap, és újra holnap és újra, és azt akarom, hogy azokon a holnapokon minden percemet veled tölthessem.
Inkább vagyok önmagam melletted, mint valaki más nélküled.
Hogy mondjam, mi ködnek az ég, hogy mondjam el, mi vagy nekem, hogy mondjam fényed mély delét, hogy mondjam: ez a szerelem, hogy mondjam el a hű hitet, hogy mondjam el szót nem lelő zavarban, hogy mondjam el az életet, hogy mondjam el, ami elmondhatatlan?
Óh mennyire szeretlek téged, ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő fondor magányt s a mindenséget.
Facebook
Pinterest