Idézetek a vallomásról
Te vagy számomra az egyetlen. Te vagy a legszebb. Rútak rútja volnál, És gonoszabb a kénköves pokolnál, Tudnálak átkozott hamisnak, Téged szeretnélek még akkor is csak.
Szeretlek. Megafrázis. De gyönyörű.
Igen jól sejted, szerelem volt első látásra. Teljesen és visszafordíthatatlanul beléd szerettem. Tudtam, hogy az életem fordulatot vett abban a szent pillanatban, ahogy megláttalak.
Az én semmiségemben te vagy a mindenem.
Mindennap rád gondolok, minden este veled alszom, reggelente veled ébredek, napközben miattad vagyok éberebb. Úgy szeretlek, mint még soha senkit, fogadd el, mert ezt tudja mindenki. Kész vagyok feláldozni az életem, és odaadni mindenem. Veled leszek egy kis időre, ha szeretnéd, akkor örökre.
Te vagy szememben az egész világ: Ki mondaná hát, hogy magam vagyok, Midőn egész világ néz itt reám?
- Nagyon jóképű vagy. Nagyon-nagyon jóképű. (...) - A fenébe. Reggel utálni fogod magad ezért.
Mondani akarom, hogy te vagy az én kicsikém, hogy öregen és ősz hajjal is szeretni foglak - akkor is, ha ez biztosan nem történik meg. Meg még azt is, hogy tudom, hogy örökké hűséges leszel hozzám - pedig ez sem történhet meg. Folyton falakba ütközöm, ha ki akarom fejezni, hogy szeretlek.
Bár nem ismerlek téged, sosem találkoztam veled, nem nevettem veled, nem sírtam veled, nem csókoltalak, én mégis szeretlek. Teljes szívemből szeretlek.
Dühös vagyok, mert nagyon kedvellek, anélkül, hogy bármit is tudnék rólad.
Magamon nincs mit csodálkozni, ezt megteszi helyettem ő, hálásan issza fel szavaimat; tudtam, féltem, és nem bánom, hogy egyszer elmondom, kikiabálom szerelmemet - neki, magamnak.
Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem, csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen, csendesen, - hallani nem lehet, talán látni sem: az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!
Jócskán előrefutottunk az időben. És bármeddig elnézek, téged látlak benne. Ettől kicsit megijedtem, de sokkal jobban vágyom azt, hogy így legyen.
Talán mondanom se kell, még nem történt velem hozzád fogható.
Nem szavakkal akarom meggyőzni arról, hogy a véleménye igazságtalan: nem fogadalmakkal akarom bebizonyítani az érzelmeim állhatatosságát. A viselkedésem lesz a szószólóm: a távollét, a távolság, az idő. Az majd bebizonyítja, hogy ha magát egyáltalán megérdemelheti valaki, én igenis megérdemlem.
Facebook
Pinterest