Idézetek a szomorúságról
Szomorú, ha a szív megalkuvást keres; szeretni szomorú felényi szeretetért, vagy annyiért se, mást. Szomorú lesz még húsz évet leélni. És szomorú a lassú rombolást önmagunkban beletörődve nézni, a sejtjeinkbe szívódott tudást viselni, s testet, elmét nem cserélni.
Visszhangzottak benned is, kedvesem, teher voltam csak ezer terheden, gyáva, én, kit került a hit, a tett: elpazaroltam édességedet, minden keserű most már, nélküled!
Akik nem ismerik a szenvedést, sosem ismerhetik meg a valódi békét.
Egy hídon akkor kelünk át, mikor elérkezünk hozzá, azután felégetjük magunk után. Semmi sem jelzi, hogy ott jártunk, csak a füst szagának emléke és azé, hogy könnybe lábad a szemünk.
Emlékezz rá, hogy egyszer még, utoljára, találkoztál velem... És ha van még benned valami belőlem, mártsd be tolladat a lenyugvó nap tüzébe, s írd meg nekik... írd meg ezt a találkozást... és írd meg nekik, hogy hagytalak el, és hogy tűntem el, beleolvadva az alkonyodó égbe, ifjan, szépen és végtelenül szabadon, hogy ne lássalak többé.
Aki arra vágyik, hogy elhagyja élete színterét, az nem boldog.
Nagyon szomorú voltam; olyan szomorúság ez, amely nagyon mélyről jön, kiszámíthatatlanul. Megszállja az embert, átveszi a parancsnokságot a gondolatai felett. Meglassítja lépteit, fátyolossá teszi tekintetét. Talán már nem hosszú az élet - mondja a Szomorúság, és körüljár, mint egy csavargó, alattomosan.
Igazán csak akkor érezheti az ember, hogy boldog, ha volt már olyan szomorú, hogy el is felejtette, milyen érzés boldognak lenni.
A szomorúság kerget maga előtt. Három ilyen este volt az életemben. Mindegyik váratlanul jött, és szomorúsággal vert meg; könnyben és holdfényben mosott. Az ember igazán nagy és tiszta csak igazán egyedül lehet. Minden, amihez mások is kellenek, mulandó. Szerelem, gazdagság, hatalom.
- Mit keresünk? - Valami szomorú és nehéz dolgot: a feledést.
Mit számít, mennyi pénzem halmozódik fel a bankokban, ha minden reggel összetört szívvel ébredek.
Nehéz a szivem, hiszen bút fogan: örömöm tán a büntetések hozzák, hogy sírva nézem majd ha boldogan sétálsz azzal, ki méltóbb lesz tehozzád.
Nekem a pokol is jobb annál, mint ami itt van a földön.
Felsír a hegedű, mintha egy szív sajogna, gyöngéd szív, hol sötét űr kelt irtózatot! Magas oltár az ég, szomorú és nyugodt; alvadt vértóba fúl immár a nap korongja...
A szomorúság a lélek elidőzése az időben.
Facebook
Pinterest