Idézetek a pszichológiáról
A nyugtalanság biztos jele annak, hogy nem adtad át magad a sorsodnak. A nyugtalan szem, kapkodó kéz, zaklatott lélegzés és a szétszórt, türelmetlen elme arról tanúskodik, hogy itt viadal folyik, szüntelen belső küzdelem, és nem tudni még, ki lesz a győztes.
Az agy működése igazán kaotikus, nem a szívé.
Az ember az egyetlen olyan lény, amely folyamatosan gondolkodik, ezzel biztosítva azt, hogy a káosz a maga teljes pompájában ki tudjon teljesedni agyának működése közben.
Nincs ember (...), aki ne tudná, ha csak egy másodpercig is, hogy más az, amit az önző énje, s más, amit a lelkiismerete akar.
Semmi sem fontosabb a gondolataink féken tartásánál. Ügyelni kell az elme vad elefántjára, nehogy elszabaduljon, elkóboroljon. Csakis így őrizheti meg nyugalmát az ember, így kerülheti el, hogy kiszolgáltassa magát külső körülmények hatásának. Még ha eldugott remetelakban élünk is, ha gondolatainkat nem tartjuk folyamatosan szigorú felügyelet alatt, messzire kalandoznak. Még a teljes magányban is negatív érzések, rossz gondolatok seregei támadhatnak ránk.
A gyerekkor fájdalmas tapasztalatai mentén kiépítjük védőbástyáinkat a jövőbeli fájó érzésekkel szemben - így élnek bennünk tovább e korai évek történései. Ám azok a védőbástyák, amelyek oltalmaznak minket a negatív érzésektől, a többi érzelem megtapasztalásáról is távol tartanak.
Hiába látszik valaki erősnek és magabiztosnak, attól még könnyen lehet elveszett és zavarodott. És aki elveszett és zavarodott, az kifejleszt magában mindenféle önvédelmi mechanizmust, ami felvértezi a külvilág ellen.
Ez amúgy fantasztikus a depresszióban. A legköltséghatékonyabb létállapot. Nem költesz semmire, se ételre, se italra, se szórakozásra.
Akivel szemben nagy igazságtalanságokat követtek el, megsebződött, sokat szenvedett, főleg gyerekkorban, gyakran azt gondolja, hogy ennek ő az oka, elhiszi, hogy ő a rossz, és a büntetést megérdemli. Így gyermekként önmagát teszi felelőssé olyasmiért, amiért nem felelős, ez azonban annyira nyomasztó lehet számára, hogy a későbbiekben mindenért másokat hibáztat, mert felnőttként ezt már megengedheti magának. Ezért a saját életéért az "itt és most"-ban nem vállal felelősséget. Ha közel merné engedni magához azt, hogy ő ott és akkor nem volt felelős - ami persze óriási lelki megterhelést jelenthet -, akkor képessé válna arra, hogy a jelenben felelősséget vállaljon önmagáért. De amíg ezt nem teszi, létrehoz egy sajátos egyensúlyt, ami önmaga kárhoztatása és mások okolása között alakul ki.
A bűnért való harcban elménk csataterén dől el a vereség vagy a győzelem. Ami a figyelmünket képes megragadni, az minket ragadott meg.
Az ember véges számú traumát tud elviselni, aztán kimegy az utcára üvölteni.
A depresszió maga a fájdalom, és megtennék bármit, hogy képes legyek újra valódi érzelemre. Bármilyen érzelemre. A fájdalom borzalmas, annyira erős, hogy megakadályozza, hogy bármi mást érezzen az ember, és ez az a pont, amikor úgy érzed, hogy megbolondulsz.
A prefrontális lebeny egyenesen bámulatos. Bár valójában maga a prefrontális lebeny teszi lehetővé ezt a gondolatot, úgyhogy ki tudja, mi az igazság.
Az az áldozat, aki elhiszi, hogy minden lépését előre kiszámították, nemcsak megbénul, hanem ismeretközlőbbé is válik.
Sokféle tünet alapján eldönthetjük, hogy fennáll-e poszttraumás stresszbetegség. Ezek három kategóriába sorolhatók: intrúzió, traumás reakciók, (...) végül pedig az elkerülés. Vagyis magad mögött kell hagynod a múltat. Tovább kell lépned. Engedsz, belátod, hogy ami megtörtént, azon már úgysem tudsz változtatni. Fel kell adnod a harcot. El kell dobnod az egészet. Dobozba kell raknod. A dologban az a trükk, hogy át kell ugrani az első kettőt, és rögtön rá kell mozdulni az elkerülésre, különben sosem jutsz egyről a kettőre.
Facebook
Pinterest