Idézetek a pszichológiáról
A szociopaták nem csak érzelmileg süketek, de érzelmileg némák is. (...) Mint az elnémított szereplők a televíziókban; integetnek, sikítanak, de egy hang sem hagyja el a torkukat.
Végső soron a személyiségben már eleve megvan a tragikus vég csírája.
Az emberi vonás, amin a leginkább változtatnék, az agresszió. A barlanglakó ősemberek korában ez előnyt adhatott a túléléshez, a több élelem, élettér vagy egy társ megszerzéséhez, akivel utódot lehetett nemzeni, de manapság félő, hogy mindannyiunkat elpusztít.
A fizikai felkészültség önmagában nem biztos, hogy elég, ha idegileg, szellemileg nincs rendben az ember.
Tudja, miért szeretik az emberek az erőszakot? Mert annyira jó érzés. Az emberek az erőszakban örömüket lelik. De ha elvesszük tőle az örömöt, a puszta tett értelmetlenné válik.
A pszichológia (...) nem ismer véletleneket, csak tudat alatti indítóokokat.
Szüleink mentális és emocionális magvakat ültetnek el bennünk - magvakat, amelyek velünk együtt fejlődnek és növekednek. Egyes családokban ezek a szeretet, a tisztelet és a függetlenség magvai. Sok más családban azonban a félelemé, a kényszeré és a bűntudaté.
Egyszer azt olvastam valahol, hogy a gyerekkori bántalmazások áldozatai felnőttként, tudattalanul ugyan, de szinte módszeresen azon dolgoznak, hogy senki se szeresse őket, mert valójában csak a teljes szeretetlenségben érzik magukat otthonosan. És ez egyfajta kifacsart értelemben még logikus is, azt hiszem.
Abnormális reakció abnormális helyzetre normális viselkedés.
Vannak emberek, akikben évekig csak nő a feszültség anélkül, hogy ezt észrevennék, aztán egyszer csak valami apróság kiveri náluk a biztosítékot. Akkor azt mondják: "Elég. Nem akarom ezt tovább." Van, aki megöli magát. Mások elválnak. És olyanok is akadnak, akik Afrika éhínségtől sújtott területeire utaznak, hogy megváltsák a világot.
Akinek valódi problémái vannak, annak nincs ideje depressziósnak lenni.
Kedves depresszió, ne gyere közelebb! Ne kellemetlenkedj! Keress valaki mást, akinek több oka van rá, hogy a tükörbe nézve azt mondja: "Nincs értelme az életemnek." Ha akarod, ha nem: tudom, hogyan győzzelek le. Depresszió, csak pazarolod rám az időd.
Kérj csak meg valakit arra, hogy változtasson a viselkedésén - és az illető azonnal számtalan indokkal áll elő, hogy miért is kell ragaszkodnia a régi, jól bevált viselkedéséhez. Ez az attitűd talán érthető (végül is, a viselkedések szinte azonnal beleivódnak az elmédbe, és hamarosan a legjobb barátodként tekintesz rájuk), de mégis a változás legnagyobb akadályát jelenti.
Én mindig nagyon meglepődök azon, hogy az emberek, akik azért jönnek hozzám, mert nem érzik jól magukat, azt hiszik, a terápia végén jobban lesznek. Nem tudják, hogy tulajdonképpen csak egy dolog történik a terápiában: megnő a kapacitásuk a szenvedésre. Vagyis a végén már nem ijednek meg attól a szenvedéstől, ami együtt jár az élettel.
Az igazi terapeuta az, akit az érdekel, hogy tulajdonképpen te ki vagy. Aki nem azzal foglalkozik, hogy te kivé váljál, vagy hogy jó páciens legyél. Terapeuta tehát csak akkor kell, ha nem találsz magadnak valódi barátokat. Akinek valódi barátai vannak, nincs szüksége terapeutára.
Facebook
Pinterest