Idézetek a pszichológiáról
Többet tudunk arról, hogy mit nem tudunk, mint amit tudunk. Minél többet tudunk meg az agyról, annál bonyolultabbnak tűnik.
Értelemkeresésünk fő oka talán az a tudat, hogy egy nap majd meghalunk. Az agy nem élvezi, hogy napról napra, óráról órára, másodpercről másodpercre bizonyosabban közelít megszűnésének időpontjához. Egyes őslénykutatók ezt a tudatosságot tekintik az ember és állat közti határvonalnak.
Van úgy, hogy többet tanulunk azzal, hogy keressük egy kérdésre a választ, de nem találjuk, mint a válaszból magából.
A pszichológia törvényei (amelyeket jelenleg távolról sem ismerünk olyan mélységben, mint mondjuk a fizikai törvényeket) ugyanúgy nem következnek a DNS-ünk felépítéséből, mint ahogy a fizika törvényeiből sem. Az ember géntérképe nem tartalmazza a szerelem képletét, legfeljebb néhány olyan kémiai anyagét, amelyek jelenléte a szerelem szükséges feltétele lehet.
A nemi szerepnek megfelelő viselkedést a családban és a tágabb környezetben tanuljuk. A "nőies" vagy "férfias" viselkedés megtanulásában bizonyosan szerepe van az anyai és apai mintának. De a nemi irányultság nem tartozik ide, az befolyásolhatatlan ösztönműködés, amit nem kell, de nem is lehet tanulni. Ahogy a kultúránkban elvárt étkezési szokásokat a családunkban tanuljuk, de az éhséget magát nem.
A fődolog: a puska. Puskát kapni kézbe. A puskás embernek aztán már egészen más a pszichológiája.
Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj
A tagadás önmagában nem mindig rossz védekezés, különösen nem az a nagyon kedvezőtlen prognózisokkal és statisztikákkal szemben.
Valami olyasmi... az idegesség, mint a szomjúság. Vagy, mintha fázik az ember, s nem tud sehol meleget találni. Vagy mint az álmatlanság. Vagy mint az éhség. Nem tudom. Néha napokra nem érzek semmit, mintha meglapulna valahol. Aztán, váratlanul, kitör.
Egy idegösszeomlásból felgyógyulni olyan, mint amikor eltörünk egy vázát, aztán összeragasztjuk. Abban a vázában már soha többé nem bízhatunk meg. Nem rakhatunk bele virágot, mert annak víz kell, az pedig föloldhatja a ragasztót.
Tulajdonképpen mi az őrültség? Biztosíthatom, hogy minél tovább tanulmányozzuk ezt a témát, annál nehezebb állást foglalnunk. Mindnyájunkban van bizonyos mértékű önimádás, és amikor ez odáig fajul, hogy azt gondoljuk, mi vagyunk Oroszország cárja, akkor bezárnak vagy megzaboláznak bennünket. Hosszú út vezet azonban odáig. És ugyan ki tudná pontosan megmondani, hol van az a pont, ahol meghúzhatjuk a határt, és bízvást kijelenthetjük: "Ezen az oldalon a józan ész uralkodik, a másik már a téboly birodalma." Ilyen ugyanis nem létezik.
Aki emberekkel kísérletezik, az sohasem lehet biztos benne, hogy a vizsgálni kívánt jelenség helyett nem a kísérleti alanynak a kísérletről való elképzeléseit méri-e valójában.
Mi az, hogy egészséges ember? Pszichológusszemmel ilyen talán nincs is, legfeljebb mindenki másképp beteg.
Lehet, hogy minden agresszió legmélyebb értelme a kéj.
Az ember fejlődése olyan, mint a hőre keményedő műanyag. Kezdetben még puha, lágy, formálható, később aztán már minden hatásra törik.
Minden életképes szervezetnek kell legyen önző törekvése; a szervezeteknek saját túlélésükkel, jóllétükkel kell foglalkozniuk, mert máskülönben nem lesz kellő számú utódjuk. Az emberi együttműködési és segítőkészség olyan, mint hogyha ezekre az önző alapokra épülne rá.
Facebook
Pinterest