Idézetek a pszichológiáról
Azt hiszem, roppant nehéz volna megpróbálni kitalálni, miként működik ötmilliárd ember agya (...). Képtelenség volna!
Az embernek aktívnak kell lennie, annak érdekében, hogy legyőzhesse kétségeit és a tehetetlenség érzését (...). Ez a cselekvési láz nem a lelkierőnek és az önbizalomnak az eredménye; ez a szorongásból való kétségbeesett menekülés.
Így van ez egész életünk során: legsötétebb perceinkben olyan emberek gusztusa szerint cselekszünk, akik megvetésünk tárgyai egyébkor.
Az élet így működik: van egy "aggódáspiramisunk", és a legfontosabb dolgok miatt aggódunk. Ha eltörik a lábunk, nem aggódunk a fejfájásunk miatt - míg a törött láb össze nem forr. A horkoló férjek csak addig irritálnak bennünket, míg a fürdőszoba lángokban nem áll. Hogyan aggódjunk kevesebbet? Ismerjük fel, hogy stresszünket a fejünkben létező szabályok irányítják. Amint félreteszünk néhány szabályt, vagy megszabadulunk tőlük, rögtön nem bosszankodunk annyira, amikor az élet nem veszi figyelembe a szabályainkat. Tudatosan eldönthetjük: "Senki nem fogja a napomat elrontani." Kiegyezhetünk magunkkal úgy, hogy: "Arrogáns bankalkalmazottak, parkolóőrök, marcona rendőrök, citromba harapott pincérlányok nem fogják a napomat megkeseríteni!" Emlékeztessük magunkat arra, hogy a világ drámai eseményeinek tükrében egy udvariatlan pénztárossal való konfliktus nem is annyira drámai!
Modern színpadra illő pszichés képlet: éppen annak panaszkodni, aki ellen jóvátehetetlen bűnt követtem el.
Bűntudatunk van, amikor elmegyünk otthonról, mert otthagyjuk gyermekeinket, hogy megkeressük az eltartásukra valót. Bűntudatunk van, amikor otthon maradunk, mert úgy tűnik, hogy nem használjuk ki a világ szabadságát. Bűntudatunk van mindenért, pedig nem vagyunk bűnösök.
A pszichopata jellegzetessége, hogy képtelen érzelmi kapcsolatokat teremteni. Ha ilyen mégis kialakul - felszínesen és szórványosan -, célja saját vágyának nyílt kielégítése. Büntetlen és szerelem nélkül való. A pszichopata a frusztráció leküzdésének kevés szocializált módját ismeri. Amelyeket mégis ismer (...), legjobb esetben is csak groteszkek lehetnek.
A bomlott elme csak úgy tudja kielégíteni vágyát a másik iránt, hogy bekebelezi a másikat. Ettől ismét olthatatlan igény támad benne, és persze újraindul a ciklus.
Ismételgetem a szót: idegösszeomlás. Kimondva olyan emelkedett, irodalmi. Pedig amit érzek, az egyszerűen csak zavarodottság, káosz és kudarc.
Csakis folyamatos gyakorlással szilárdulnak meg szokásaink, és csakis így tudunk elszántan ellenállni negatív hajlamainknak.
Akárhogy is nézzük, kizárt dolog, hogy egy huzamos ideig tartó kétszemélyes expedíció részvevői megúsznák maradandó pszichés sérülések nélkül, ha az időjárás mostohára fordul.
Megtanulja az ember, hogy nem kell ragaszkodni, nem kell kötődni, hogy a megromlott kapcsolatokat ott lehet hagyni, nem kell örökké azokkal lenni, akikkel az ember elkezdte az életét. Ez a hindu pszichológia.
Aki álmodozik, az nem él, és nem is tud élni, mert a fantáziájában kiéli magát.
Mindenkinek vannak beteges hajlamai. Csak a legtöbben elnyomják.
A gyűjtögetés - és feltételezhetően a rítus is - próbálkozás annak az űrnek a betöltésére, amely a belső énünkkel való stabil kapcsolat hiányából fakad. Ilyenkor inkább tárgyakhoz, és nem élőlényekhez vonzódunk.
Facebook
Pinterest