Idézetek a pszichológiáról
Az ember attól fél, amit nem ismer. Mihelyt a megismerés, a tudás világossága ráragyog, minden félelmetes dologról kiderül, hogy valójában egy olyan saját részünk, amivel nem akartunk szembenézni, és lenyomtuk a tudatalatti sötétjébe. Ha megtudod, megismered, hogy mi ez a szörny, ha nevén nevezed, többé nem fog ártani neked.
Nehéz megtalálni azt az ellenséget, aki a saját fejedben ütött tanyát.
Ha akarati életünk nem jól fejlett, ha bizonytalan, ingadozó, ennek az az oka, hogy olyasmire vágyunk, aminek a megvalósításáról nincs pontos fogalmunk.
A történetek mindig az érzelmeket célozzák meg, mégpedig olyan erővel, hogy egy-egy mese hatása alól nehéz kivonódni.
A mese olyan "helyszínre" viszi el az embert, ahol ritkán jár: a tudattalanba, az ősképek birodalmába, ezért már maga a megmerítkezés is felszabadító erővel hat.
A mentális problémák túlnyomó többségét (...) valamiféle kapcsolódási zavar jellemzi: zavar az egyénen belül, vagy zavar az egyén és környezete között.
Senki sem köteles az őrületbe beleőrülni.
Sokan azért választjuk a lélekfürkészi pályát, mert azt reméljük, választ kapunk saját furcsa érzéseinkre. Mert arra gyanakszunk, hogy valami súlyos lelki betegség támadott meg bennünket, és csakis akkor titkolhatjuk el a szégyenletes bajt, ha személyesen kezeljük magunkat.
Ilyen lenne a paranoia? Bizonyosság, hogy mindenki az embert fixírozza, mindenki tudja, hogy kicsoda, mindenki utánanyúl, hogy megállítsa és a sötétbe rántsa? Féreg, ami belülről falja fel elevenen.
Valóban önzetlen cselekedetek nem léteznek. Aki mégis ezt állítja, az hamis és félrevezető frázisokat hangoztat, és szándékosan félreértelmezi az ember pszichológiáját.
Embernek lenni annyit jelent, hogy kisebbrendűnek érzi magát, s emiatt állandóan saját magát igyekszik legyőzni.
Az ember olyan lény, aki kifeszített kötélen lépked, és rúdjával érzékenyen egyensúlyoz. Rúdja egyik végén ész, öntudat, szellem, másik végén test, ösztönök és mindaz, ami tudattalan, földi, titokzatos. Ezekkel egyensúlyoz, s ez pokolian nehéz.
A közös rítusok utánzása megkerülhetetlen lépcsőfok a felnőtté válás folyamatában.
Azzá válunk, amire a legtöbbet gondolunk; és azt is vonzzuk magunkhoz.
Amikor a szüleidnek problémái vannak, magadat kezded hibáztatni, még akkor is, ha nem a te vétked. (...) Ha törődni kell velük, a neheztelés érzése is kapcsolódhat ehhez. De te nem akarsz így érezni, és tudod, hogy nem is lenne szabad. Így a végén bűntudat fog el.
Facebook
Pinterest