Fischer Eszter

A gyereknek az az otthonos, az a természetes, ami körülveszi, amibe belenő. Nem kérdőjelezi meg a környezetét, nem az otthonát méri a külvilághoz, hanem a külvilágot az otthonához. Egy kétnyelvű családban felnövő gyerek nem csodálkozik, hogy miért beszél az apja más nyelven, mint az anyja. Így van, és kész. Már régen tökéletesen beszéli mind a két nyelvet, mire megtud valamit arról, hogy különböző országokban más-más nyelven beszélnek az emberek, és megismeri szülei előtörténetét.

A szülő nem láthat bele gyermeke világába, életébe, csak fantáziájára hagyatkozhat, és az szinte mindig sokkal ijesztőbb, sokkal kedvezőtlenebb, mint a valóság.

A tabu valamivel kevésbé megterhelő, mint a titok, lebukástól, megszégyenüléstől nem kell félni. Nem is igényel akkora koncentrációt, hiszen a beszélgetőpartner is segít: a tiltott témát együttes erővel kerülik el. De a tabu is lehetetlenné teszi a szabad kommunikációt, a valódi intimitást. A gondok, a problémák megbeszélhetetlenné válnak.

A titok elszigetel, lehetetlenné teszi az érzelmi megosztást, kitárulkozást, mindazt, ami minden barátság, minden valamirevaló érzelmi kapcsolat alapja: egyszóval lelki magányra kárhoztat.

A nemi szerepnek megfelelő viselkedést a családban és a tágabb környezetben tanuljuk. A "nőies" vagy "férfias" viselkedés megtanulásában bizonyosan szerepe van az anyai és apai mintának. De a nemi irányultság nem tartozik ide, az befolyásolhatatlan ösztönműködés, amit nem kell, de nem is lehet tanulni. Ahogy a kultúránkban elvárt étkezési szokásokat a családunkban tanuljuk, de az éhséget magát nem.

Mindegy, hogy mit enged, mit támogat, vagy mit tilt a környezet, annak van jelzésértéke, amit a gyerek maga szeret, amilyenek a spontán reakciói. Ha ezeket befolyásolják, az csak olyan, mint a hajfestés: a feketére festett szőke haj feketének látszik, de ami utána nő, az mindig szőke lesz.