J. A. Redmerski

Azt hiszem, mindannyian úgy vagyunk beállítva, hogy csóváljuk a fejünket mások hülyeségét látva, egészen addig, amíg mi magunk is kétségbeejtő helyzetbe nem kerülünk.

Gyakran csak ülök, és gondolkodom az életen, tűnődöm, mi a fenét keresek én itt. (...) Miért kelek fel ugyanakkor, és miért csinálok mindent éppen úgy mindennap. Miért? Mi készteti az embert arra, hogy azt tegye, amit, miközben valahol mélyen mindnyájan szeretnénk kiszabadulni a mókuskerékből?

Pocsék dolgok néha tényleg történnek az emberrel. Egyszerűen csak túl kell lépned rajtuk. És ezt úgy tudod elérni, ha olyasmit csinálsz, ami boldoggá tesz.

Légy biztos benne, mit akarsz az életben, mondd ki, amit érzel, és soha ne félj önmagadtól.

A depresszió maga a fájdalom, és megtennék bármit, hogy képes legyek újra valódi érzelemre. Bármilyen érzelemre. A fájdalom borzalmas, annyira erős, hogy megakadályozza, hogy bármi mást érezzen az ember, és ez az a pont, amikor úgy érzed, hogy megbolondulsz.

Amíg élek, nem fogom megérteni, hogy lehettem annyira szerencsés, hogy vele lehetek.

Tudod, mindig is utáltam, amikor valaki azt mondta, hogy másoknak sokkal rosszabb, mint neked. Persze, ha muszáj választani, akkor én is inkább az anyagi biztonságot választanám a vakság helyett. (...) Csak azért, mert az egyik ember problémája kevésbé nyomasztó, mint a másiké, attól még nem fáj neki kevésbé.

Az együtt töltött időnk, rövid közös életünk szólama elhalt, ahogy a zene elhallgat, ha lejár a lemez. És nem marad más, csak a csend.

Jobb, ha az ember őrizkedik az érzelmektől, mint ha megadja magát nekik, mert aztán nem tud tőlük szabadulni - és mivel semmi sem tart örökké, minden, ami jó volt, egyszer majd pokolian fájdalmassá válik.

Nem az számít, hogy mit viselsz. (...) Csak az számít, merre mész, és mit csinálsz, miközben viseled.

Az ember jól tudja, hogy nem számít, mi történik vele éppen, kit veszített el nemrégen, mennyire gyűlöli az egész világot, vagy milyen helytelen vonzalmat érezni valaki iránt, mielőtt elfogadná, hogy meggyógyult. De emberek vagyunk, és mihelyst vonzalmat érzünk valaki iránt, ettől nem tudunk elvonatkoztatni. Ilyen a természetünk. Az már más kérdés, hogy engedünk-e a vonzalomnak.

Képtelenség igazán kiszeretni valakiből. (...) Azt hiszem, hogy ha szerelmes lesz az ember, igazán szerelmes, akkor az egy életre szól. Minden más csak élmény és illúzió.

A szív mindig győzedelmeskedik az értelem felett. A szív, legyen bár meggondolatlan, öngyilkos hajlamú és mazochista, mindig eléri a célját.

Ha akarnám, talán meg tudnám számolni az összes csillagot, hogy eltereljem a figyelmemet, de ahhoz egy egész világegyetem sem lenne elég, hogy megfeledkezzem a lányról, aki mellettem fekszik.