Idézetek az öregedésről
Az öregedés... minden nő örök félelme. Észre sem vesszük, de már régen meghaltunk, mire fizikailag haldokolni kezdünk. Mert harmincöt fölött a nő meghal. Már senki sem kíváncsi rá, alig veszik észre. Láthatatlanná válnak, mint a gyerekek... csak ami gyermekkorban kiváltság, azt felnőtt nőként megélni maga a pokol. S a legrosszabbul azok a nők járnak, akik akkor próbálnak igazán élni, amikor az élet már régen nem körülöttük forog. Amikor már régen kívül kerültek a világ közepéből, s hiába nézelődnek a kör közepe felé, ott már nincs helyük. Kiöregedtek. Persze ebben is a férfiak jártak jól. Egy negyvenes-ötvenes pasi ereje teljében van, a legszebb férfikorban. (...) Az érett férfiaké a világ. Ellenben egy negyvenes-ötvenes nő számára már nem osztanak nyerő lapot a legizgalmasabb szerencsejátékban, amit úgy hívnak: élet.
Cudar dolog az öregedés. Megfoszt az összes kellemes emlékemtől, csak azok maradnak meg, amelyeket jobban szeretnék elfelejteni.
Fontos, hogy az idősebbek meséljenek életük eseményeiről. Sokat tanulhatunk tőlük.
Teljesen mindegy, hogy hány évesek vagyunk, ha merünk belevágni új dolgokba, akkor a nyolcvanéves is érezheti magát húszévesnek. De a húszéves - vagy harminc -, aki nem mer új dolgokba belefogni, úgy fogja magát érezni, mint a százötven éves. Tehát azért vannak az öreg fiatalok, és vannak a fiatal és középkorú haldoklók, akik látszólag élnek, de valójában nem élnek.
Aki annyi évet megélt, csupán ettől a ténytől optimista lehet, így nem csoda, ha öregkorában hajlamos megbocsátóbban szemlélni a világot: ha én túljutottam annyi szörnyűségen és borzalmon, akkor mégis van remény.
Senki sem annyi idős, amennyi a születési dátumából kiszámolható.
Ne feledkezzetek meg róla, hogy a sólyomszárnyú ifjúság hamar elrepül, és észre sem vesszük, már nyakunkra ül az ólomlábú vénség.
Lassacskán megérem testem elestét, ám szellemem friss, pajkos kiskölyök. Hagyjátok hát játszani önfeledten, mert szent a képzelet, szent! És örök.
Késői ember vagyok; későn születtem, későn kezdtem filmezni, későn nősültem, későn lettek gyermekeim, későn találtam meg az utat az irodalomba.
A legszebb művészet tudod mi, Derült szívvel megöregedni. (...) Kezed letenni ölbe S hagyni, hogy gondod más viselje. Ahol segíteni tudtál régen, Bevallani nyugodtan, szépen, Hogy erre most már nincs erőd. Nem vagy olyan, mint azelőtt.
Előbb lelkileg kell megöregedni, aztán szervileg is elvénül az ember.
Keveseknek adatik meg (...), hogy évről évre túléljenek mindent.
Amikor az élet túlórázik, az ember többet megenged magának.
Régen, nagyapáink, dédanyáink idejében akár tetszett, akár nem, ki-ki elfogadta a saját életkorát, s mindazt, ami belőle következik.
Hogy az ember öregszik, azt egyebek közt azon is észreveheti, hogy gyermekkora földrajzilag megtekintélyesedik. Úgy értem: azok a helyek, ahol valaha játszott, haszontalankodott, átváltoznak: a híres grundból romantikamentes nagyvárosi utca lesz, a kerti udvarra négyemeletes palota épül, és így tovább. Az ember kiszorul emlékeiből.
Facebook
Pinterest