Idézetek az öregedésről
Ha az ember már öreg (...), sokkal jobban emlékszik egy olyan arcra, amit fiatalkorában látott, mint a tavalyiakra vagy a tavalyelőttiekre.
A bölcsesség, melyet annyira szoktak magasztalni, voltaképp nem is egyéb, mint a lélek ifjúságának tudatos elsorvasztása. Amint növekszünk, folyton arra törekszünk, hogy mesterséges úton idézzük elő a lélek vénségét, hogy csökkentsük a lélek ösztönösségét, hogy elöldössük a lélek érzékenységét, mely különben képtelenné tenne bennünket az életre. Ezáltal elérjük, hogy csakugyan kibírjuk a különböző megpróbáltatásokat, legalábbis átvergődhetünk rajtuk. Később azonban, amikor a megpróbáltatások elmúlnak, s megint élni és élvezni szeretnénk, döbbenve vesszük észre, hogy a fáradságosan és drágán szerzett közönyt nem sikerül átváltoztatnunk mozgékonysággá és hitté. Az ideg vezetőképessége megszűnt. Tényleg megöregedtünk.
Ha az ember egyszer rákapott az öregedés gondolatára, akkor nincs menekvés. Az élet hirtelen olyannak tűnik, mint a vakáció, amely félidőtől begyorsulva közeledik a vége felé.
A felnövő ember felhagy a játszással, látszólag lemond arról az örömtöbbletről, ami a játékból származik. De aki ismeri az ember lelki életét, az tudja, hogy talán semmi sem fogható ahhoz a nehézséghez, amit az örömről való lemondás jelent.
Az elme olyan, mint a kard. A régi berozsdásodik.
Nehéz a gyermekkor régi jó szokásáról egykettőre lemondani... főleg, ha az ember tizennégy évig volt kicsi, és csak szűk három éve nagy!
Az ember az egyetlen élőlény, amelyik képes rá, hogy sebesen megvénüljön... és helyrehozhatatlanul. Ez az egyetlen, a megöregedés, ami jóvátehetetlen ebben az ocsmány életben.
Újabban, ahogy közeledem a hatvanhoz, kíváncsibb vagyok a világra. Ami mellett korábban, negyven-ötven évesen közömbösen elmentem, most alaposan megnézem. Reggel először az ablakhoz lépek és kipillantok a világra, megvan-e még? Esik, fúj, ködlenek a hegyek, vagy süt a nap? Ezek az időjárási események jelentik az emberiség életében az állandóságot. Bármi történik is a helyi, vagy földrésznyi politikában, az eső megered, a köd leszáll, s ha éppen úgy tartja kedve Nap-istennek, ránk ragyog.
Először elfelejted a neveket, majd elfelejted az arcokat. Aztán elfelejted felhúzni a sliccedet, végül elfelejted lehúzni a sliccedet.
Aki nem tud már dolgozni, az álljon odább, és ne vegye ki a dolgozni tudók szájából a kenyérnek még egy morzsáját sem. De - tudod, hogy a te sorsod is ez?
Ötven esztendő még nem a vége, hanem a fele az életnek.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Ha az idős kor biztosítja az embernek a jogot, hogy másokat döfködjön és kritizáljon, akkor annak is megvan a maga vonzereje.
Hagyd nyitva az ajtót, hadd lássak egy kis fényt, egy cseppnyi világosságot, kis jelét annak, hogy vagytok, maradékát annak, hogy voltam.
Mire az ember 50 éves lesz, addigra a happy és a birthday eltávolodik egymástól!
Mikor látom magamat a tornaterem tükrében ugrabugrálni, vagy amikor kozmetikumaimmal kenceficézem magam, eszembe jut, mire jó ez? Miért is nem fütyülök az egészre, és adom meg magam végre?
Facebook
Pinterest