Helen Fielding

Miért gondolják azt az emberek, amikor elhagyják a partnerüket valaki másért, hogy okosabb úgy viselkedni, mintha nem lenne harmadik? Azt gondolják, kevésbé fog fájni a partnerüknek, ha elhitetik vele, hogy kizárólag azért lépnek le, mert nem bírják tovább őket, és csak két hét múlva futnak össze mintegy véletlenül holmi autóstáskás, magas Omar Sharif-fazonnal, miközben a régi partner minden este könnyekre fakad a fogmosópohár láttán? Olyanok, mint azok, akik hazug indokokat eszelnek ki az igazság helyett, akkor is, ha az igazság jobb a hazugságnál.

Felmérések bizonyítják, hogy nem a szerelem tesz boldoggá, nem is a gazdagság vagy a hatalom, hanem az elérhető célokért folytatott harc; és mi a fogyókúra, ha nem ez?

Úgy érzem magam, mint a tudós, aki rájött, hogy egész életműve totális tévedés volt.

Ha szeret valaki, az olyan, mintha pokrócba lenne bugyolálva a szíved.

A homoszexuálisok és a harmincon felüli egyedülálló nők természetes szövetségesek, mert mindketten megszokták, hogy csalódást okoznak a szüleiknek, és a társadalom torzszülöttként kezeli őket.

A szempillafestés alatti szájtátás szükségessége egyike a természet megmagyarázatlan nagy misztériumainak.

Hivatalosan tanúsíthatom, hogy mainapság a férfiszívet nem a szépséggel, a koszttal (...), vagy a jellem csáberejével lehet megfogni, hanem csakis azzal a képességgel, hogy tudunk-e kissé közönyösnek mutatkozni.

Ha az ember egyszer rákapott az öregedés gondolatára, akkor nincs menekvés. Az élet hirtelen olyannak tűnik, mint a vakáció, amely félidőtől begyorsulva közeledik a vége felé.

Nem szabad, hogy a nő, mint olyan, a férfiak által élje az életét; önmagában legyen a teljes egész.

A probléma az, hogy álomvilágban élünk, örökké a múltba, vagy a jövőbe nézünk, ahelyett, hogy élveznénk a jelen pillanatot.

Nehéz időket átvészelni olyan, mintha egy kúpos csigahéjban lennénk, és minden fordulatnak van egy olyan pontja, amely nagyon szűk és horzsol. Ez a mi egyéni problémánk vagy érzékeny pontunk. A spirál keskeny, hegyes végében elég sűrűn visszaesünk ebbe a helyzetbe, mert a körmozgás itt nagyon korlátozott. De ahogy forgunk tovább, mind ritkábban fognak előjönni a zavaros idők, mindazonáltal előjönnek, de ne higgyük, hogy visszazökkentünk a kerékvágásba.

Az elhagyásban nem az a legrosszabb, hogy hiányzik, aki elhagyott, hogy összeroppan a közösen alkotott egész kis világ, hogy minden, amit látunk vagy csinálunk, őrá emlékeztet, hanem az a gondolat, hogy kitettük a lelkünket csak azért, hogy a szeretett lény ránk stemplizze: ELUTASÍTVA.