Idézetek az öregedésről
Az embernek túl későn jön meg az esze és túl hamar öregszik meg.
Volt idő, amikor örültem neki, ha valami megijesztett. Aztán, ahogy sokasodtak az évek, rájöttem, hogy egyre több dolog aggaszt. Az öröm kétségbeesésbe vált. Úgy látszik, a férfiaknak több a félnivalójuk, mint a fiúknak.
Az ember változik a korral: (...) megjön a kedve az állandóságra!
Egy napon elég idős leszel ahhoz, hogy újra meséket olvass.
Pillanatok. Az életünk pillanatok sorozata. Mindegyik a vég felé sodor. Engedd el mindet!
Az embernek három korszaka van: ifjúság, felnőttkor és a "remekül nézel ki".
Távolodom. Lassan, de biztosan távolodom. Ahogyan a tengerész az átkeléskor látja eltűnni a partot, amelyről indult, ugyanúgy érzem, mint mosódik el a múltam. Még ég bennem a régi életem, de mindinkább az emlékek hamujába roskad.
Mikor már telek hava halmozódik a szívben s az évekkel mindinkább magunkra hasonlítunk, csak felszínes pillantást vetünk arra a lényre, ki idegenül-bántón mered ránk a tükörből.
Az öreg füzeknek már nincs szükségük annyi alvásra, mint a fiataloknak. Inkább csak forgolódnak, emlékeznek, sóhajtoznak, merengenek. Szívesebben néznek hátra, mint előre. Mert mi is vár rájuk ott? Egy aszályos nyár. Vagy egy éles fejsze. Szó mi szó, egyik sem jobb a másiknál.
Tudok jól öregedni - fölismerem a dolgokat. De a görcsös tartás az nem jó. Az bekeményít. Borotvaélen járunk. Mi az, ami szükséges, mi az, ami jó, mi az, ami tényleg kondícióban, fiatalosan tart. Nem arra gondolok, hogy a ráncaimmal mit tegyek, hanem a gondolkodásom, a nyitottságom, a világlátásom legyen egészséges.
Hiszem, hogy az öregedésre nem akkor kell készülni, amikor ott van. Jó azt jóval hamarább tudni, hogy múló a fiatalság, ez a "minden az enyém" érzet. Az értékrendszerünk is megváltozik egy kicsit, ha a tudatunkba kerül, hogy megöregszünk. Örökösen csak az megy, hogy tartsd magad fiatalon. Mert félünk. Félünk az öregedéstől, félünk a haláltól, elvesztettük a hitünket, nincsenek morális értékeink, nincs mibe kapaszkodnunk. Figyeld meg, ha valaki szépen tud megöregedni, az morális tartást ad. Derűt.
Egy-egy nyugodt pillanatot életemben ha még kapok: jutalom, amiért - bár mit se várva - időzöm, mint rózsa árnya a falon.
Mint mindenki, aki magas kort ért meg, én is magamban hordom a koromat, amely annyi, amennyinek érzem magam.
Az öregedés kemény meló. Nem holmi anyámasszony katonáinak találták ki. (...) A csúcs felé egyre meredekebb az út, de ha jól csinálta a dolgát az ember, minden kis részlet a helyére kerül, és jutalmul felcsillan a teljesség képe.
Az élet nem színdarab, édes fiam... az életben az első két felvonás a lényeg... azután már nem ér a nevem.
Facebook
Pinterest