Idézetek az önismeretről
Nem az vagyok, ki voltam egykor, Belőlem a jobb rész kihalt.
Az ember időnként áthág úgy határokat, hogy fel sem fogja, mit tesz.
Akarom, mert ez bús merészség, Akarom, mert világ csodája: Valaki az Értől indul el S befut a szent, nagy Oceánba.
Minél idősebbek vagyunk, annál inkább rádöbbenünk, hogy a lényünk egy része szilárdan hiszi azt, amit a másik részünk szilárdan elutasít.
Minden erős érzés magában hordozza az önmagunkra ébredés ígéretét.
Amikor már képtelenek vagyunk változtatni egy helyzeten, akkor változtassuk meg saját magunkat.
Ebben az életben a legtöbb árnyékot az adja, ha saját napfényünk közepén állunk.
Amikor szándékosan befolyásolni akarjuk, hogy milyen hatást teszünk másokra, természetellenesen kezdünk viselkedni. Azért nagyon nehéz feladat erővel manipulálni a benyomást, mert a kognitív és érzelmi tárházunk nem elégséges ennek megfelelő kivitelezéséhez. Ezért az eredmény hiteltelen lesz.
A fizikai és lelki hányattatások formálnak bennünket. Az előttünk álló kihívások révén nyerünk betekintést önmagunkba, és tapasztalhatjuk meg való énünket. Nem csupán el kell fogadnunk ezeket a nehézségeket, de akár meglátni bennük az erősségeinket is.
Mindenkiben ott lapul valami mélyen, ami csak arra vár, hogy meghallja az őszinte énünk hangját, ami az egyetlen igazán őszinte kalauzunk az életünk során. Aki nem képes meghallani, úgy fogja élni az életét, mint egy báb, amelynek a zsinórját másvalaki rángatja.
A mód, ahogyan percről percre megnyilvánulunk, kirajzolja előttünk az életünkön végigvezető utat.
A testünk alakítja az elménket. Az elménk alakítja a viselkedésünket. A viselkedésünk formálja a jövőnket.
Rendszerint úgy tűnik, hogy tudatosan akarjuk szándékos tetteinket, ám ez illúzió.
Ki-ki a saját életének ördöge, és csinál belőle poklot.
Az itt jelenlévőknek a felét sem ismerem feleolyan jól, mint szeretném, és fele részüket se szeretem feleannyira, mint ahogy megérdemelnék.
Facebook
Pinterest