Amy Cuddy

Az erőtlenség gúzsba köt minket, ahogy azt is, amit hiszünk, tudunk és érzünk. Elrejti a valódi énünket, láthatatlanná tesz minket, idegenné saját magunk számára is.

Amikor szándékosan befolyásolni akarjuk, hogy milyen hatást teszünk másokra, természetellenesen kezdünk viselkedni. Azért nagyon nehéz feladat erővel manipulálni a benyomást, mert a kognitív és érzelmi tárházunk nem elégséges ennek megfelelő kivitelezéséhez. Ezért az eredmény hiteltelen lesz.

Noha az önbecsülés és a magabiztosság nem ugyanaz, bizonyos átfedést mutatnak egymással. A valóban magabiztos ember nem viselkedik arrogánsan, hiszen az arrogancia csak a bizonytalanság elleplezésére szolgáló vékonyka fátyol.

Az őszinte hit - önmagunkban, egy ötletben - erős pajzs, amiről lepattan a fenyegetés.

Amikor valaki hazudik, egyszerre több narratívával kell zsonglőrködnie: az igazsággal, amit tud; azzal, amit igaznak akar tudni; azzal, amit igaznak akar bemutatni; és mindazokkal az érzelmekkel, amelyek mindezekkel együtt járnak - félelem, harag, bűntudat, remény. Mindeközben pedig igyekszik hihető képet sugározni magáról, ami azonban ilyen körülmények között pokolian nehéz feladat.

Az igazság sokkal inkább megmutatkozik a cselekedeteink által, mint amennyire a szavainkon keresztül.

A fizikai és lelki hányattatások formálnak bennünket. Az előttünk álló kihívások révén nyerünk betekintést önmagunkba, és tapasztalhatjuk meg való énünket. Nem csupán el kell fogadnunk ezeket a nehézségeket, de akár meglátni bennük az erősségeinket is.

Ha hatást akarunk gyakorolni, ahhoz a bizalom a legfőbb eszköz.

Azt hisszük, hogy mindenki jóval több figyelmet szentel nekünk, mint amennyit a valóságban... és mindezt rossz szándékkal is teszi. Ettől az érzéstől roppant nehéz szabadulni.

Nem azért becsüljük túl a személyünkre irányuló figyelmet, mert annyira egocentrikusak és narcisztikusak vagyunk. A valódi ok az, hogy saját magunk számára mi vagyunk az univerzumunk közepe, ezért a világot a saját szemszögünkből szemléljük. Ez vezet el ahhoz, hogy azt hisszük, mások is a mi szempontunkból néznek a világra. Ez különösképpen azokban a helyzetekben igaz, amikor zavarban vagyunk, rossz napunk van, valami ostobaságot mondtunk. Ilyen esetekben a legtöbbünk hajlamos túlbecsülni a ránk figyelő emberek arányát.

Vicces egyébként, hogy az olimpia alatt milyen fontos számunkra a sport, majd milyen gyorsan kiveszik belőlünk az érdeklődés, amint túl vagyunk a záróünnepségen.

A mód, ahogyan percről percre megnyilvánulunk, kirajzolja előttünk az életünkön végigvezető utat.

A testünk alakítja az elménket. Az elménk alakítja a viselkedésünket. A viselkedésünk formálja a jövőnket.