Idézetek az önismeretről
A bolond bölcsnek tartja magát; de a bölcs tudja magáról, hogy bolond.
A folyamatos önmegkérdőjelezés a további fejlődés lehetőségét hordozza magában. Akkor lenne baj, ha mindig biztos lennék a dolgomban.
Az örökös elégedetlenség egyfelől hajtóerőt jelent, másfelől viszont sokszor veszélyes és pusztító is, mert nem engedi a lazítást, az önfeledt örömöt. Van, akinek külön meg kell tanulnia pihenni, elégedettnek lenni, csak ezt nem mindenki ismeri fel.
Az önismeret nehezen alakul ki, illetve nincsen egyenes útja, járja a maga labirintusait, és nagyon sokszor kerül tévútra.
Mások véleménye erőteljesen befolyásolja a saját kilétünkről alkotott elképzelésünket. Az érme egyik oldala, hogy vágyunk mások helyeslésére, mert az erősíti önképünket. A másik oldala pedig az, hogy rettegünk mások rosszallásától, ugyanis az aláássa a magunkról alkotott képet.
Az önbizalom és a kétség aránya hihetetlenül érzékeny. Bármelyik felé billensz, nagyon veszélyes. A túl sok kétség visszahúz, a túl sok önbizalom felületessé tesz.
A megoldásokat magadon belül kell megtalálnod, vagy mindig kiszolgáltatott leszel valakinek.
Aki idegen nyelven beszél, új önmagára talál.
Én a fejemben élek, nem a világban. De kérdem én: nem mind a fejünkben élünk? Hol máshol létezhetnénk? Az agyunk az univerzum.
Valódi éned megismerésében semmi nehézség nincs (...). Amint rábukkansz az ösvényre, az egyik lépést minden küszködés nélkül követi a másik. Csupán szemernyi bizalomra van szükség az induláshoz.
Mindenkinek a saját lelkében van az élet örök forrása, mely tisztit, erősit és megtart.
Fontosnak tartom, hogy az ember változzon, mindig újakat, frisseket fedezzen fel önmagában, és ehhez kellenek ezek az inspiráló találkozások.
Az ember uralkodik a vágyai fölött. Más vágyakat kovácsol magának belőlük. Olykor engednünk kell, ha azt akarjuk, hogy az élvezetünk valódi legyen, és csak az igazi élvezet kísért minket azután is, hogy már letűnt.
Az emberben mindig van valami, ami akár önmagával szemben is megóvja attól, hogy olyan mélyre merüljön, mint szeretne.
Időnkint meg kell pihennünk önmagunktól, úgy, hogy távolról és föntről nézünk magunkra, művészi távlatból, nevetünk vagy sírunk magunkon: föl kell fedeznünk a hőst és éppígy a bolondot is, aki megismerő szenvedélyünkben bujkál, hébe-hóba örülnünk kell balgaságunknak, hogy tovább örvendezhessünk bölcsességünkön!
Facebook
Pinterest