Idézetek az önismeretről
Az egyik legősibb és legnagyvonalúbb trükk, amit a mindenség játszik velünk önmaga és a mi szórakoztatásunkra: kincseket rejt el mélyen bennünk, aztán a háttérbe húzódva kíváncsian lesi, vajon megtaláljuk-e őket valaha. A kreatív élet nem más, mint ezeknek a rejtett kincseknek a feltárása. Kincsvadászat.
Aki hazudik magának, hamarosan már nem lesz képes megkülönböztetni, mikor hazudik magának, és mikor nem.
Az önmagunkra ébredés, amikor elkezdünk a nekünk megfelelő módon "működni", nem automatikus folyamat. Inkább a szüléshez hasonlítható: nagy erőkifejtés és erőlködés szükséges, mire rácsodálkozhatunk a fantasztikus eredményre. Nem merül ki a magabiztosságban és a cselekvésre való hajlandóságban sem. Megtörténhet viszont bármikor, vagy soha.
A megfelelő önismerettel rendelkező ember teljesen másként gondolkodik egy adott konfliktusban, mint az, aki nem rendelkezik ezzel a látásmóddal.
Minél több kompenzációs eszköz (zabálás, nyugtatók, sok munka, vásárlás, drogok, alkohol, szerencsejáték, internet, pénz) van a birtokodban, annál hosszabb időt fogsz eltölteni a mocsárban - mert így több feszültséglevezető eszközzel tudsz port hinteni a saját szemedbe.
Ha önmagaddal jóban vagy, akkor béke él benned, és ez azt jelenti, hogy az egyedüllét is pozitív számodra.
A megszokás legalább akkora úr, mint a szükség.
Mindenki maszkot visel. A maszkok sokféle méretűek és formájúak. Az egyetlen gond a felpróbálásával az, hogy illik rád. Milyen könnyen esünk bele abba a csapdába, hogy nem is kell annak lennünk, akik vagyunk! Milyen könnyen győzzük meg magunkat, hogy el kell fednünk azt, amilyennek születtünk! Ez tragédia - tragédia, hogy a félelem elválaszt minket a sorsunktól. Ez pokoli - amikor annak az embernek a helyébe, akivé megalkottak, valami olcsó szemfényvesztő lép.
Valamilyen oknál fogva az ember néha kirekeszti agyából a racionális gondolatokat, ha saját maga lenne a vizsgálat tárgya.
A tanulópénz szükséges ahhoz, hogy az ember kinyissa a szemét. Az is tanulóidő, amikor elkezdesz látni, felismered, hogy mit teszel önmagaddal, mégsem változtatsz semmin sem. Ilyenkor már nem mondhatod el azt, hogy az eltolt életedért a másik a felelős, hiszen te hagyod, hogy kapcát csináljanak belőled. Ha eddig fájt az életed, ezek után fájdalom lesz a köbön. Tehát a súlyosabb fájdalom súlyosabb betegségeket generálhat, a súlyosabb betegségek meg gyors megdöglést, a tudatos döglődés után. Vagyis az az ember, aki tudja, ám a felismerteken mégsem változtat, sokkal előbb fog meghalni, mint kéne. Ez törvényszerűség.
Amikor kifogások mögé bújsz, valójában elkezdesz magadnak hazudni. Ha pedig ezt teszed, akkor egy idő után elkezded nem szeretni magad, de folyamatosan átégsz attól, nehogy kiderüljön, hogy mennyire bizonytalan vagy, miközben sokan erősnek gondolnak. Emiatt elkezdesz játszmázni, mert mindenáron meg akarod győzni a másikat az igazadról, holott valójában elmenekülsz a felelősségvállalás elől, hogy mindezért igazából te vagy a hunyó. Ennek a folyamatnak az az eredménye, hogy már alig, vagy nem is szereted saját magadat sem.
Az önzésnél nagyon fontos megfogalmazni, hol van az a határ, ami után már ráfaragok. Ennek két következménye lesz. Az egyik az, hogy önmagamnak kezdek el ártani, a másik az, hogy a másikba döföm bele a tőrt.
Míg a testeteket aránylag jobban ápoljátok, a lelketekkel nem foglalkoztatok, soha nem mondtátok ki az állítólagos negatív vonásaitokat, irigységtől a makacsságig, és az sajnos alaptörvény, hogy ha valamit önmagadról nem mondtál ki, azt a másikban soha sem fogod tudni észrevenni.
A következő alkalommal, amikor belenézel a tükörbe, törölj ki a fejedből mindent, ami elsőre az eszedbe jut. Túl kövér, túl sápadt, túl öreg, a szemem túl kicsi, vagy az orrom túl nagy. Csak nézz a tükörbe, és lásd a valóságot. Ha kevésbé vagy kritikus magaddal, és nem mondasz magad felett ítéletet, az átalakítja az egész életedet.
Aki feszegeti a határait, végül megtalálja.
Facebook
Pinterest