Idézetek az önismeretről
Hotel, mámor, vodka, jég. Borul bárpult, asztal, szék. Agyam táncol, szanaszét. Sosem éltem angyalként...
Világ minden teremtménye, akár egy könyv szava-képe: tükörként nyilatkozik.
Ha az emberek olyannak látnak, mint én magamat, ha képesek lennének az emlékeimmel élni, akkor szeretne engem bárki?
A helyzet az, hogy ha nem tudod, honnan jöttél, tele vagy kérdésekkel. A viselkedésedről, a hibáidról, még arról is, amiben jó vagy. Mert nem tudod, hogy olyasvalakitől örökölted, akit nem is ismersz, vagy tényleg a sajátod.
Szándékosan naiv maradok és távol tartom magam az evilági információtól, mivel ez az egyetlen mód, hogy elkerüljem a megcsömörlést.
Azt hiszem, életemben nem voltam még magányos. Még az egyedüllétem is kellemes társaságban telik, hiszen ott vannak az álmaim, képzeletem szárnyalása és játékai. Időnként még vágyom is egy kis magányra, hogy átgondolhassam, ami történt, ízlelgethessem a dolgokat.
Sosem értékelek semmit, amíg el nem veszítem, aztán meg annyira kezd hiányozni, hogy beleőrülök. Sajnos, habár ismerjük a negatív tulajdonságainkat, fogalmunk sincs, hogyan küzdjük le őket.
Fedezzük fel újra a saját életünket, a saját útjainkat, tegyünk új dolgokat és találkozzunk új emberekkel, de közben a régi dolgokat se feledjük, hanem ötvözzük a jelennel.
Valódi viszály csak egyetlen van: az önmagaddal való meghasonlás. Ha magaddal egységben vagy, könnyen kezelsz minden külső viszályt.
Három dolog létezik, amely nagyon kemény: az acél, a gyémánt és az önismeret.
Ha minden alkalommal idegösszeroppanást kapnék, amikor valami szörnyűség történik a világban, már rég tök zakkant lennék.
A magukat nyílt és őszinte embereknek mondók gondolkodás nélkül, önző ürügyekkel elérik, amit akarnak, és közben észre sem veszik, mit művelnek. A "mások érzéseire fogékonyak" pedig a legátlátszóbb hízelgésnek is bedőlnek. Mindez elég ahhoz, hogy föltegyem magamnak a kérdést: valójában mennyire ismerjük önmagunkat?
Azért írok, hogy megmagyarázzam magamnak az életem. Csak észrevettem, hogy mikor ezt teszem, mások is megértik a sajátjukat.
Semmi nem fedi el olyan jól a teljes valóságunk, mint néhány kétségbevonhatatlan igazság.
Az ember voltaképpen nem ismeri saját magát, de úgy képzelem, van bennünk valami titkos szerkezet, a lelkünkbe vagy az idegeinkbe ágyazva, amelyik jelt ad, ha egyszer elénk bukkan az igazi.
Facebook
Pinterest