Muráti Lili

Az ember nem jutalomból adja a szerelmét, hanem belső szükségből, és egészen mindegy, hogy méltóra vagy méltatlanra pazarolja.

A szerelem nem ismer sem részvétet, sem jutalmazást. Szeretni csak szabad elhatározásból, lelki és testi kényszerből lehet. Csak az ilyen szerelemnek van értéke és az ilyen szerelmet nem lehet mesterségesen kitenyészteni. Nem lehet ravasz terveket kiagyalni. Nincsenek fortélyok és alakoskodások, melyekkel szerelmet lehetne szítani.

Szeretem magát és különbnek tartom mindazok között, akikkel találkoztam. Az eszem szerint már régen és végleg magához kapcsolódtam volna, de látja, minden emberben egy külön világ él, titokzatos szövevénye érzéseknek, kényszerképzeteknek, melyekkel sem eszünk, sem belátásunk nem tud megbirkózni.

Az élet nagyon bonyolult azok számára, akik túlságosan gyávák és óvatosak! Éppen azoktól a sorsdöntő problémáktól futamodnak meg, melyeket legkönnyebb lett volna megvívniuk.

Az ördög vigye a férfiakat, maguk sem tudják, hogy mit akarnak. Utálják és lenézik a folyton csacsogó, műveletlen kis nőket, de ha egy okos lánnyal kerülnek össze, akkor meg a másik énjük zsugorodik össze, valahogyan elzsibbadnak az érzékeik, elfelejtik, hogy szerelem is van a világon.

Ennyi csalódás után nem tud már több hitet vinni a meginduló barátságba, kihunyt benne a temperamentum, úrrá lett rajta a sötéten látás. Kifosztották. Lassankint loptak ki belőle mosolyt, humort, életörömet, bizalmat.

Az ember voltaképpen nem ismeri saját magát, de úgy képzelem, van bennünk valami titkos szerkezet, a lelkünkbe vagy az idegeinkbe ágyazva, amelyik jelt ad, ha egyszer elénk bukkan az igazi.

Hát nem ez a legszebb a szerelemben...? Vakmerően, naiv fantáziával rögtönözzük a legkockázatosabb halálos játékokat, tele hibákkal, lélektani tévedésekkel és mégis, mindent egybevetve: gyönyörű!

Vereséget szenedett, de a büszke lélek nem tűri, hogy sebeiben vájkáljanak. Vigasztalni csak a gyengét és az ostobát kell, aki nem elég erélyes, hogy a sorsát maga intézze.